Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
– Az Európai Unió – szemben a korábbi hazai gyakorlattal – már nem követeli meg a támogatások feltételeként a fémzárolt vetőmag használatát. Hogyan érte a váltás a termelőket?
– A csatlakozás előtt a fémzárolt vetőmag használata valóban előnnyel járt, például az említett támogatások következtében. Az EU azonban nem érdekelt a mennyiségi termelésben, ellentétben a korábbi magyar érdekeltséggel. Az unióban évtizedek alatt kiszelektálódott gazdatársadalom van, nálunk ugyanakkor a csatlakozás létrehozott egy egészen újat, amely egyáltalán nem szelektálódott, sőt: számára a gazdálkodás új feladat volt a privatizáció, kárpótlás, stb. nyomán. A hazai gazdálkodók jó része tehát nemcsak a termeléshez nem értett, hanem sokuknak fogalma sem volt a vetőmag jelentőségéről. Terület alapján a hozzáértők által vezetett gazdaságok voltak a nagyobbak a csatlakozáskor, számukat tekintve azonban az említett termelők voltak többen. Őket sokkhatásként érte, hogy nincs támogatva a vetőmaghasználat. Pedig ennek minden gazdálkodónak a tevékenységből kellene adódnia, egyértelműen.
– Mégsem adódik és figyelemmel a magyar vidék állapotára, a vidéken élők többségének egzisztenciális helyzetére én ezen személy szerint nem is csodálkozom.
– Pedig a kialakult helyzet következményeként – s ez napjainkban is jellemző – sajnos nem azonos az árugabona minősége. Nemcsak arról van szó, hogy az áru egy része nem felel meg az intervenciós követelményeknek, hanem arról is, hogy az árutömegben vannak jó, továbbá kevésbé jó minőségű tételek és ezek a raktározás különböző „bűvészmutatványai” nyomán keverednek. Ez általában rossz benyomást kelthet a magyar áruról. Ezért, az egységes árualap érdekében volna nagyon fontos, hogy a minőségi termesztés általános követelménnyé váljon. Az EU-ban persze el tudjuk adni a gabonát, intervencióra, míg az unión kívül Ukrajnával és Oroszországgal kellene versenyeznünk, ahol egyre nagyobb árualapok lesznek. Csakhogy túlzottan az intervencióra alapozzuk a termelésünket – lényegében az intervencióra termelünk –, pedig az EU-ban az intervenció az el nem adott készleteknek a piaca. Nálunk ugyanakkor a szabadpiaci gabonavásárlást szinte „lebénítja” az intervenció lehetősége. Miután sokan erre „teszik el” a termést, nem indul be a versenyhelyzet a piacon, így a minőségi búzát értékesítő kereskedelem sem indul be.
– Tehát nem csak a kereskedőknek nem jó az intervenció?
– Az intervenció jó, a hazai gyakorlat nem jó. Nálunk történelmi „hagyomány” a kereskedők hibáztatása, én azonban azt mondom, hogy a kereskedő ki van szolgáltatva.
A gazda megtermeli a búzáját és rááll arra, hogy novemberben felajánlja intervencióra, s várja, hogy majd megkapja érte a tonnánként 23 ezer forintos intervenciós árat. Így ha augusztusban beállít hozzá valaki azzal, hogy például 20 ezer forintot adna az áruért, megkérdi, miért adja el ennyivel olcsóbban és nem gondol arra, hogy az intervenciós árat csak később, decemberben, januárban kapja meg. Ez a termelői magatartás elkedvetlenítette a kereskedőket. Az intervenció ugyanis komoly biztonságot jelent a gazdálkodónak, de mi mintha túlragoztuk volna ezt a biztonságot és ennek a hatása rávetült a vetőmag-felhasználásra is. A gazdálkodó úgy gondolkodik, hogy úgyis tud olyan minőséget termelni, ami például a hazai malmi búzáénál gyengébb intervenciós követelménynek megfelel. Ennek következtében a saját termésből vetnek vissza vagy törvénybe ütközően a szomszéd terméséből. Ennek a pszichés következményei is nagyon rosszak, mert ha egyszer valaki nem költ a vetőmagra, kevesebbet költ a talajmunkára, növényvédelemre, tápanyag-visszapótlásra is. Pedig ez egy természetellenes gondolatmenet, amelynek megvalósítása nyomán nem csak a vetőmag hiánya, hanem az összes spórolás hatására lesz az árugabona rosszabb.
– Ez általános tapasztalat a csatlakozás óta, miközben a minőség valóban nem kiegyenlített. De – mondanák erre a termelők – az intervenció így is működik. Fentiek nyomán mindenesetre Magyarország EU-csatlakozása után jelentősen csökkent a hazai vetőmag-felhasználás. Milyen mértékű a visszaesés?
– Pillanat! Az intervenció kapcsán: az árut szállítani is kell! Nem akarok számokkal dobálózni, de mintegy 3,9-4 millió tonna gabonafélét ajánlottak fel intervencióra, amiből hozzávetőleg 400-500 ezer tonnát adtak el, miközben ki van centizve a tárolókapacitásunk. Az intervenciós áru már az EU gondja, de ha nem megy ki az országból, nem tudjuk elhelyezni az újonnan felajánlott mennyiséget, s versenyezhetünk a tárolóépítésben mindhalálig. A vetőmag-piacvesztés közvetlen oka pedig a csökkenő felújítási arány. A csatlakozás előtt a felújítási arány – tehát az, hogy a vetésterület hány százalékán vetettek fémzárolt vetőmagot – 45–55 százalék közötti volt. Tavaly ősszel ez visszaesett 28 százalékra. Tavaly 85 712 tonna vetőmagot fémzárolt az Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézet (OMMI), ez az előző évinek az 56,6 százaléka. Ez nagyon nagy mértékű visszaesés, figyelemmel arra, hogy már 2004-ben is kevesebb vetőmagot vetettünk a korábbi évekhez képest. A mostani, 1,1 millió hektáros búza-vetésterületet alapul véve, a szakmailag megalapozott, 0,25 tonnás hektáronkénti vetőmagigénnyel számolva a vetőmagszükségletünk 100 százalékos felújítás esetén 275 ezer tonna volna. Valamikor ez a felhasználás 250-300 ezer tonna körül mozgott.
– Vannak olyan kistermelők is, akik házilag csáváznak. Azt mondják, hogy a vásárolt vetőmag drága.
– Még betonkeverőben is keverik a csávázószert. Ezzel két probléma is van. Az egyik a minőség, de ez az eddigiekből következően is kit izgat? A másik a szerhasználat veszélye. Magyarországon a hibridüzemekkel indult be a nagyüzemi búzavetőmag-termesztés, ezek megoldották a csávázás üzemi technikáját. Ez egyrészt jó minőséget ad, másrészt nem balesetveszélyes. A vegyszerfelhasználás veszélyeit tehát nagyon megnöveli a „maszek” csávázás, miközben a minőségi terméket előállítani képes gépek állnak, nincs elég munkájuk. Az árról: tavaly a tényleges országos átlagár 48 342 forint volt tonnánként. Jóval ez alatt, 38 ezer forintért is lehetett vetőmagot vásárolni, ami az eladónak tiszta ráfizetés. Azok adták el így a vetőmagot, akiknek az előző évről maradt – összesen 40 ezer tonna került át 2005. évre –, illetve akik abbahagyják a termelést. Az értékesítés ugyanakkor még a 48 ezer forintos ár esetében is 60-70 százalékban halasztott fizetéssel történt, a szerződésektől függően. Idén nincs ajánlott ár, mi kidolgoztunk egy 53 184 forintos javaslatot, amihez azonban az agrártárca nem járult hozzá. Mi pedig nem hirdethettünk ennél alacsonyabbat, tekintettel a költségekre. Utóbbi úgy jön ki, hogy a 48 ezerből kivonjuk a 23 ezer forintos intervenciós árlehetőséget, s a maradék 25 ezer forintból kell kigazdálkodni a minősített anyamagtól kezdve az egészséges vetőmagtermesztés összes költségét, ami persze változó, üzemnagyságtól függően. A 48 ezer forintos átlagáron a tiszta haszon így körülbelül 2-3 ezer forint. Ezen mint eredményen kellene osztoznia a vetőmagtermelőnek, a kereskedőnek és a fajtatulajdonos nemesítőnek. Az ország megtermel 12-13 millió tonna gabonát. Nem kéne sújtani azt, aki ennek a minőségéért nem tesz semmit? Ha ugyanis én termelőként ebbe az árutömegbe a saját rossz, hibás árumat bekeverem, a többiek értékesítését veszélyeztetem. Ebből a lehetőségből a másik értékesítését veszélyeztető termelőket ki kellene kényszeríteni.
– Kinek? Mit szól ehhez például a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium? A vetőmagtermelők és -kereskedők hogyan élték át a piac zsugorodását? Mire lehet számítani idén és a jövőben?
– A vetőmagosok a korábbinál sokkal kevesebbet termelnek, értékesítenek. Már tavaly ősztől sorra kaptam a telefonokat, hogy a közepesnél kisebb vetőmagtermesztő gazdaságok abbahagyják a termelést, mert a készleteiket sem tudják eladni. Most tisztul az idei szaporítóterületekről a kép, egyelőre korai lenne erről beszélni, ám úgy vélem, hogy az utóbbi évtizedek legalacsonyabb vetőmag-szaporításával kell számolni. A továbbiakban egy sor közepes gazdaság lép majd ki a vetőmagtermesztésből, ezeknek ugyanis ez komoly ráfizetés, így áttérnek az árutermelésre. A nagyüzemek nem hagyhatják abba, ők azonban a korábbiaknál jóval kevesebb vetőmagot állítanak majd elő. Ennek következményeként csökken a fajtakínálat is, ami azért gond, mert a termelési körülmények nálunk is eltérőek. Nagyobb probléma azonban, hogy ha a fent említett szemlélet nem változik meg, leépül a nemesítés is. Az agrártárca illetékeseivel többször beszéltünk erről, de ez számukra nagyon nagy gond, mert az említett minőségi elvárásokat a gazdálkodói szervezeteknek is nagyon radikálisan meg kellene fogalmazniuk. Mi kézenfekvőnek látnánk még a támogatás lehetőségét is a vetőmaghoz kötni, azaz hogy a termelő csak akkor kapná meg a földalapú támogatás nemzeti kiegészítését, a top upot, ha fémzárolt vetőmagot használna. A helyzetnek mindenképpen meg kell változnia, meg vagyok győződve arról, hogy a minőségi termelés előtérbe kerülésével így is lesz.
