Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
A hulladékok gyűjtését és hasznosítását, illetve ezek szervezését és koordinálását, a források gyűjtését és elosztását országonként egy vagy több nonprofit szervezet végzi az EU-ban. Tevékenysége elvégzése érdekében szerződést köt a települési önkormányzatokkal, a begyűjtésre és hasznosításra szakosodott vállalkozókkal, a begyűjtésnek és a hasznosításra történő előkészítésnek, a hulladékok másodnyersanyaggá történő átalakításának költségeit pedig a tagvállalatok által befizetett licencdíjból fedezi.
A licencdíj mértéke - azon túl, hogy a csomagolóanyag tömege és összetétele határozza meg - megfelel a gyártóra eső tényleges hulladékkezelési költségnek. A másodnyersanyagnak legtöbb esetben piaci ára van, így ennek bevételéből fedezhető a begyűjtés és a hasznosításra történő előkészítés költségeinek egy része. A gazdaságtalanul feldolgozható csomagolási hulladékok hasznosítását és gyűjtését bizonyos mértékig fedezni lehet a gazdaságosan hasznosítható hulladékfajták bevételeiből. A koordináló szervezet meghatározott összeget fizet a szelektív hulladékgyűjtés megvalósulásáért. Az egyes nemzeti koordináló szervezetek tehát a licencdíjakból és a másodlagos nyersanyagok hasznosításából tartják fenn és működtetik saját begyűjtő és hasznosító rendszerüket.
A szelektív hulladékgyűjtés a gyakorlatban úgy valósul meg, hogy a lakosság a településen belül létrehozott gyűjtőszigeteken, a megfelelő megkülönböztető jelzéssel ellátott gyűjtőedényben helyezi el a hulladékot. A szelektív gyűjtésre alkalmas konténerekbe többnyire színes, illetve fehér üveget, műanyagot és papírt lehet elhelyezni, egyes országokban azonban a fémnek, illetve a veszélyes hulladéknak (például festék, elem, gyógyszer) külön gyűjtőedényt állítanak fel.
Egyes tagállamok az egész országra kiépített rendszereket működtettek már az EU-irányelv megjelenése előtt, így nekik az EU-célkitűzések teljesítése könnyebben sikerült. Ilyen például Ausztria, Dánia és Németország. Mások - például Franciaország, Spanyolország és Anglia - viszonylag későn kezdték a szabályozást, és bár elmaradásban vannak a többiektől, már közelítik vagy éppen elérik az EU-követelményeket.
Az egyes országok között eltérés van a tekintetben, hogy a települési hagyományos hulladékgyűjtés mellett duális - párhuzamos - gyűjtő és hasznosító hálózatot építenek ki, vagy önkormányzati begyűjtő, integrált rendszerekre támaszkodnak. Duális rendszer működik Ausztriában és Németországban, integrált rendszer például Spanyolországban, Belgiumban, Franciaországban és Svédországban. Különbség mutatkozik abban is, hogy a hulladékgazdálkodás keretében csak a lakossági csomagolásihulladék-rendszerekkel foglalkoznak-e, mint Francia- és Spanyolországban illetve Belgiumban, vagy az ipari, kereskedelmi csomagolási hulladékkal is, ahogyan Ausztriában és Portugáliában.
A szelektív hulladékgyűjtés megvalósításában eltérő szerep hárul az önkormányzatokra. Dániában például az önkormányzatok felelősek a gyűjtés kialakításáért, ahol azonban még friss a szabályozás - például Spanyolországban -, ott fokozatosan terjesztik ki a szelektív gyűjtést egyre kisebb településekre. A koordináló szervezet a licencdíjakból fedezi az önkormányzatok szelektív gyűjtéssel kapcsolatos többletköltségeit.
Az EU-direktívában foglalt követelmények közül a legtöbb nehézséggel feltehetően az újrahasznosítási és újrafeldolgozási arányok teljesítése során kell számolni. A kvóták teljesítésének alapfeltétele, hogy a csomagolási eredetű hulladékok begyűjtése megtörténjen, megfelelő hasznosító kapacitás álljon rendelkezésre, és a hasznosításon belül az anyagában történő újrafeldolgozó kapacitás is kiépüljön.
A szelektív hulladékgyűjtésnek fokozatosan és differenciáltan kell megvalósulnia. A tapasztalatok szerint a szelektív kommunális hulladékgyűjtést a nagyobb városokban lehet a leghatékonyabban megvalósítani, ezért a szervezést ezeken a településtípusokon célszerű elkezdeni.
(NAPI)
