BUX 131418.43 -0,27 %
OTP 41150 1,08 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Egyre többen kérik meg a NAV-ot erre

Egyre népszerűbb az a lehetőség, hogy az adózók helyett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) készítse el a személyijövedelemadó-bevallást - írja csütörtöki számában a Magyar Nemzet.

2015. március 19. csütörtök, 07:38

A NAV adataira hivatkozva a lap azt írja, hogy míg 2012-ben 231 ezren, addig egy évvel később 290 ezren, tavaly pedig már 317 ezren kérték meg a NAV-ot, hogy készítse el bevallásukat.

Kis Péter András, az adóhatóság szóvivője elmondta, idén 375 ezer kérelem érkezett a hivatalhoz. Az iratok feldolgozásával még nem végeztek ugyan, azonban már most több mint háromezer beadványt kellett elutasítaniuk, mert ezekben az esetekben a NAV nem jogosult elkészíteni a bevallást.

MTI
MTI

Ez is érdekelhet