Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Sajnos mindennapos tapasztalat, hogy egyes adózók nem fordítanak kellő figyelmet a számviteli fegyelem maradéktalan betartására, így számla- és nyugtaadási kötelezettségüknek gyakran nem tesznek eleget. Akár az adminisztráció fokozott terhe is eredményezhet mulasztást (nem készül nyugta minden egyes eladott lángosról), de sokszor „adótervezés” áll a háttérben. Utóbbi nyilvánvaló esete, amikor a vállalkozó megkérdezi, hogy áfával vagy áfa nélkül, azaz számlával vagy számla nélkül kéri-e a vevő a terméket, szolgáltatást. A törvények nagyon szigorú jogkövetkezményeket helyeznek kilátásba az ilyen jellegű mulasztások esetére, az adózók ennek ellenére gyakran élnek ezzel az „adótervezési” lehetőséggel. Kiszabható 200 ezer forintig terjedő pénzbírság, egy éven belüli többszöri mulasztás esetén az adóköteles tevékenység 12, 30, majd 60 napra felfüggeszthető, és az üzlethelyiség lezárható. Végső soron az adóhatóság még radikálisabb eszközökhöz is nyúlhat, az adót például becsléssel is megállapíthatja.
A törvényben kilátásba helyezett szankciók (amihez a büntető törvénykönyv egyes rendelkezéseit is érdemes hozzáolvasni) kellően szigorúnak tűnnek ahhoz, hogy elrettentő hatást fejtsenek ki. Ebből következik, hogy az előírások betartatása és a szabályszegők felkutatása az igazi feladat, nem pedig a szankciók fokozása. A nyugtaadási kötelezettség kikényszerítését a rendszeres ellenőrzések mozdítják elő, az APEH azonban sajnos nem rendelkezik akkora kapacitással, hogy állandó jelenlétet érzékeltessen a mindennapi életben, így egyes adózók rövid kockázatelemzés során mérlegelik, hogy érdemes-e maradéktalanul betartani a szabályokat. Bár egy-egy razzia hozhat jelentős eredményeket, és szűk körben előidézheti a jogkövető magatartást, elrettentő hatása a folyamatos, rendszeres ellenőrzésnek lenne.
Megoldást jelenthet a számla- és nyugtamegőrzési kötelezettség bevezetése, amelyről a hírek szerint a Pénzügyminisztérium most dolgoz ki egy javaslatot. A kötelezettség (a majdani részletszabályok függvényében) azt jelentené, hogy a bolti vevő vagy akár az éttermi fogyasztó is köteles lenne elkérni és megőrizni a kapott számlát, nyugtát. Az adóellenőr a magánszemélyt is megbüntethetné, ha a boltból kilép a frissen vásárolt áruval, ám a nyugtát nem hozta el. Elképzelhető, hogy több száz ezer forintos nagyvásárlások esetén kötelező lenne számlát kérni, és azt évekig megőrizni, így végül a vevők maguk kényszerítenék rá a vállalkozókat a számlázási fegyelem betartatására, ezzel pedig adóköteles jövedelmük bevallására. Az adóhatóság a vevők vizsgálatával olyan vállalkozásokat is ellenőrizhetne, ahol az eddigi próbavásárlásos módszerek kevésbé jöhettek szóba, például egy fogorvosi rendelőnél vagy lakásfelújítást végzőknél.
A javaslatot nagy valószínűséggel nem fogadja majd kitörő örömmel a lakosság, annak ellenére, hogy a gazdaság kifehérítése mindenkinek érdeke, és hosszú távon anyagi előnyt eredményezhet (például a személyi jövedelemadó-terhek csökkenésével). Mérlegelni kell azonban a kötelezettség körét és mértékét is, mert indokolatlan és elviselhetetlen adminisztrációs terhet róhat az adózóra, ha minden bizonylatot – még a fagylaltvásárlásról szóló nyugtát is – meg kellene őrizni az elévülési időn belül. Érdekes kérdés, hogyan lehetne a magánszemélyeket érdekeltté tenni a számlák megőrzésében. Egyes országokban – bizonyos keretek között – a számlával igazolt költségeket a magánszemélyek levonhatják az adóalapjukból. Ez a megoldás is csak akkor lehet azonban hatásos, ha megfelelő ellenőrzés kapcsolódik hozzá, így az eredeti kérdés továbbra is fennáll: hogyan lehet a magyar adómorált javítani, ha nem az állandó ellenőrzéssel?
