Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
A jegyzet írásakor ismert elgondolások szerint 2007. január 1-jétől egy régi-új elemmel, a „minimumadóval” gazdagodik a magyar adórendszer – bár véleményem szerint a „minimum-adóalap” helyesebb kifejezés lenne.
A jelenleg ismert tervek szerint minden vállalkozásnak legalább árbevételének két százaléka után kell majd 16 százalékos társasági adót – esetlegesen 4 százalékos szolidaritási adót is – fizetnie. A minimumadóval kapcsolatban fontos megjegyezni, hogy nincs új a nap alatt, ugyanis 1994-ben a tervezettel szinte teljesen egyező szabályozás volt érvényben, igaz, akkor a társasági adó kulcsa még 36 százalék volt.
A minimumadó bejelentésekor elhangzott indokok egyike volt, hogy azon vállalkozások is, amelyek évek óta veszteségesen működnek, járuljanak hozzá a költségvetés bevételeihez. Nemrég megkérdeztem egy gépipari termelő cég gazdasági igazgatóját, hogy miért éri meg a német tulajdonosnak a magyar vállalat fenntartása, amikor 1995 óta veszteséges a társaság. Válasz helyett az igazgató cinkosan kacsintott, és megkérdezte, hogy tudom-e, mekkora volt az anyavállalat haszna a magyar társaság által termelt termékeken. Gyanítom, hogy az évek óta veszteséges vállalatok jelentős részénél, tekintet nélkül méretükre, tulajdonosukra, hasonló módon kacsintanának a felvetésre. Szerintem a kormány hosszú évek után ezt a cinkos kacsintást „kapta el”, és próbálja most megszüntetni a minimumadó bevezetésével.
A cél jó, a módszer azonban nem biztos, hogy a legjobb. A legfőbb gond, hogy a minimumadó mentességek nélkül ugyanúgy fogja sújtani a „cinkosan kacsintó vállalatokat”, mint azon vállalkozásokat, amelyek külső piaci okok vagy más objektív körülmények miatt veszteségesek. Egy frissen alapított, „start-up” társaságtól ugyanis nem várható el, hogy már az alapítás évében nyereséges legyen. Ahogyan egy új termék bevezetése esetén teljesen elfogadható, hogy a piaci megjelenés és a részesedés növelése érdekében minimális hasznot realizálva értékesítse a gyártó, elfogadható kell hogy legyen az is, hogy egy társaság nem nyereséges az alapítás évében és a következő egy-két évben.
A tervezett szabály alapján azonban, függetlenül a piaci viszonyoktól, ekkor is legalább kétszázalékos nyereséget kell realizálnia. Ha az adóhatóság megfelelő hangsúlyt fektetne a kapcsolt vállalkozások között alkalmazott elszámolóárak vizsgálatára, lehet, hogy nem is lenne szükség a minimumadóra, mivel egy átfogó vizsgálat eredményeként akár az árbevétel 2 százalékának többszöröse is megállapítható lenne mint adóalap. Magyarország kis ország abban a tekintetben, hogy az első sikeres vizsgálatok után a „cinkos társaságok” többsége magától abbahagyná a „kacsingatást”, elkezdene társasági adót fizetni, és így nem büntetnék a valóban veszteséges társaságokat is.
A szabállyal kapcsolatos másik ellenérv talán az lehet, hogy az árbevétel nem minden vállalkozás esetén a legjobb mutatója a társaság működésének. A kiskereskedelemben működő társaságok esetén az árbevételek valóban impozánsan magasak lehetnek szolgáltató cégekhez viszonyítva, de ha az adott árbevétel alapján realizált nyereséget vizsgáljuk, ez már nem mondható el, a minimumadó mégis azonos lehet a két vállalkozásnál, függetlenül az iparági sajátosságoktól.
