Tíz olasz bank, köztük az UniCredit és az Intesa San Paolo ellen nyomoz a római ügyészség azzal a gyanúval, hogy a Vatikán bankjaként ismert IOR (Istituto per le Opere di Religione) pénzintézet közbeiktatásával törvénytelen ügyletekhez teremtettek lehetőséget - értesült a La Repubblica olasz napilap. A vizsgálódás körülbelül egy éve indult, az olasz jegybank kezdeményezésére. Mint az ügyészség feltárta, például az IOR-nak a volt Banca di Roma (a mai UniCredit) egyik római fiókjában vezetett számláján néhány év alatt 180 millió euró fordult meg úgy, hogy az átutalások címzettjeként csak az IOR volt megnevezve, fizikai vagy egyéb jogi személy nem - ez ellentétes az olasz törvényekkel. (Ezt a számlát már nem használják, amióta a Banca di Romát integrálta az UniCredit - tette hozzá a lap.) Az ügyészség gyanúja szerint egyes az IOR nevén futó számlák adóelkerüléshez, pénzmosáshoz, csalásokhoz szolgálnak védőernyőként; a vizsgált bankok naponta százmilliókat forgatnak az IOR-ral bonyolított tranzakciókban - írta a La Repubblica. Az olasz hatóságok nem indíthatnak vizsgálatot a vatikáni székhelyű IOR ellen, de nemzetközi választott bíróság elé vihetik az ügyet. Az IOR szerepet játszott a nyolcvanas évek elején a maffia- és terroristakapcsolatokkal gyanúsított Banco Ambrosiano körüli botrányban is, ami végül ez utóbbi összeomlásához vezetett. A Vatikán később 240 millió dollárnyi kártérítést fizetett a Banco Ambrosiano részvényeseinek, de nem ismerte el, hogy hibát követett volna el.
