BUX 139892.19 0,58 %
OTP 45950 0,94 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Elszállhatnak a műtárgypiaci árak

2010. május 30. vasárnap, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Két éven belül megjelenhetnek a 200 millió dollár feletti árak a műtárgypiacon - állítja a terület egyik legismertebb szakértője, Philip Hoffman. A műkereskedelemre szakosodott The Fine Art Fund befektetési alap vezérigazgatója egy londoni szakmai konferencián fejtette ki nézetét, amely szerint viszonylag rövid időn belül átléphetik ezt a határt egyes alkotások - ez olyan nagyságokra lehet igaz, mint Tiziano, Leonardo da Vinci, Picasso, sőt akár Andy Warhol is. A műtárgy mint rugalmas befektetési eszköz című tanácskozást nem sokkal azután tartották, hogy új világrekord született ezen a piacon, amikor jutalékkal együtt közel 106,5 millió dollárt (22,5 milliárd forint) adott valaki a Christie\'s New York-i árverésén Picasso Akt, zöld levelek és szoborportré című képéért. (Az előző csúcsárat három hónappal korábban Alberto Giacometti bronzszobra, a Sétáló ember érte el Londonban a Sotheby\'snél, 104,3 millió dollárnak megfelelő összeggel.) Kereskedők már akkor is úgy értékelték az árak alakulását, hogy sok pénz találja meg a helyét a műtárgyak szegmensében, miután az egyéb befektetési területek nem látszanak valami megnyugtatónak; a mostani konferencia egyik résztvevője is arra hívta fel a figyelmet a Wealth Bulletin beszámolója szerint, hogy a biztos kikötőnek tekintett műtárgypiac csak kevéssé mozgott együtt a pénzpiacokkal, a válság ugyan átmenetileg megviselte, de másfél év alatt magára talált, új magasságokba emelkedett, számtalan új rekord született. A gyűjtők vásárlási kedve nyilvánvalóan visszatért - mutatott rá az idei New York-i aukciók eredményeit elemezve az Artprice adatbázis alapítója, Thierry Erbmann is. A május elejei impresszionista-árveréseken a Christie\'s és a Sotheby\'s együttesen elért bevétele 205 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a kortársaukciók esetében pedig csaknem 230 százalékos emelkedést értek el. A visszamaradási arányok igen alacsonyak voltak - 6-22 százalék -, és a négy vizsgált árverésen 12 új rekord született.

Szabó Márta
Szabó Márta

Ez is érdekelhet