A legfeljebb 3 millió forintos juttatás az 5 ezer lakosúnál kisebb településeken élő családoknak segít a lakhatási körülmények javításában, többek között belső terek felújításában, fűtéskorszerűsítésben, tetőcserében, klíma, napkollektor és napelemes rendszer telepítésében és cseréjében, akadálymentesítésben, épületvillamossági rendszerek és a ház körüli környezet kialakításában.
A támogatás a költségek legfeljebb felét fedezheti, igénybe venni a január 1. utáni számlák és vállalkozási szerződésekre lehet a lakáson végzett felújítások befejezését és az utolsó számla kifizetését követő 60 napon belül.
Kapcsolódó
- A támogatás abban az esetben igényelhető:
ha az igénylő, illetve kiskorú gyermeke vagy szülője a lakásban együttesen legalább 50 százalékos tulajdoni hányaddal rendelkezik; - a kérelem benyújtásakor minden érintett a felújított lakásban bejelentett lakcímmel rendelkezik,
és nincs 5000 forintot meghaladó köztartozás. - A támogatáshoz 5 éves bentlakási kötelezettség kapcsolódik a jogszabályban előírt kivételekkel.
Az igénylő legfeljebb a maximális összeg és a korábban ténylegesen igénybe vett támogatás különbözetére jogosult, amennyiben a korábbi otthonfelújítási programban részt vett. A kiutalt összegben a vállalkozási díj és az anyagköltség fele-fele arányban oszlik meg.
A támogatási kérelmet elektronikus úton a SZÜF oldalán (személyre szabott ügyintézési felület), továbbá postai úton vagy személyesen, a Magyar Államkincstár vármegyei igazgatóságain keresztül lehet benyújtani.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Egy aprónak tűnő per óriási következményekkel járhat: autósok tízezrei érintettek
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat