Nem valószínű, hogy az IMF küldte a sajtóban megjelent kívánságlistát az elvárt gazdaságpolitikai kiigazításokról − mondták szakértők, még mielőtt a magyar kormányfő megszólalt volna −, hiszen ilyen célokat a szervezet nem szokott a tárgyalások előtt megfogalmazni, ráadásul azok teljesítése több ezer milliárd forintos kiigazítást jelentene. Ez brutális lenne, ha igaz lenne, hiszen a jövő évi büdzsé "csak" 300-400 milliárd forintos egyenlegjavulásra szorul. A korábban ismert feltételeknél terjedelmesebb felsorolás ráadásul rengeteg új, politikailag nemcsak kényes, de szinte vállalhatatlan területre is kiterjed.

Orbán Viktor is ezt hangsúlyozta: ebben a formában ez nem vállalható. De miért is akarna az IMF olyat kérni, amit a magyar kormány tudhatóan nem vállal? Kinek az érdeke, hogy ne legyen megállapodás? Valószínűbbnek tűnik, hogy kormányzati körök elsősorban kommunikációs célok miatt szellőztették meg az állítólagos listát, ami vélhetően nem − vagy nem teljes egészében − a Valutaalaptól származik. A szivárogtatással egyrészt a lakosságot, másrészt a frakciót lehet ijesztgetni, nyomában pedig majd sikerként lehet kommunikálni bármilyen, az IMF-nek tett engedményt, ha az kisebb terhet jelent a felsoroltaknál.

A magyar kormánnyal szembeni bizalom nemzetközi összehasonlításban példátlanul alacsony szintje miatt is erős a gyanú, hogy kommunikációs trükknek, egy szélesen vett elterelő műveletnek vagyunk megint az áldozatai. Hogy miről kell a figyelmet elterelni? Lehet találgatni.

Mindenesetre óriási kockázatot vállal a kormány, ha a tárgyalások előtt ismét beint az IMF-nek. Orbán Facebook-üzenetében arról beszélt, hogy alternatív tárgyalási javaslatokat akar tető alá hozni. Eddig a keleti nyitás politikája volt az egyedüli elméleti alternatívája az IMF-nek, de ez a hajó éppen most úszik el. Ha se Azerbajdzsán, se IMF, akkor mi lesz? Csődbe csak nem akarunk jutni...

A cikk szerzője a Napi Gazdaság munkatársa