Tavaly 610 stabilitási megtakarítási számlát (smsz) nyitottak az adóamnesztia lehetőségét igénybe vevők, és összesen 37 milliárd 877,3 millió forintot fizettek be - írja a Napi Gazdaság keddi számában a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közlése alapján. A lap írása szerint az adatokból kiderül, hogy átlagosan 62 millió forint landolt a számlákon.
Az adóamnesztia keretében kidolgozott konstrukció lényege, hogy a magánszemélyek által elhelyezett legkevesebb ötmillió forint származását és a közteherfizetést nem firtatja az adóhatóság. A bankoknak van ugyan adatszolgáltatási kötelezettségük, ám ez a számlatulajdonos azonosítása nélkül történik. A megtakarítási számla egyik vonzereje az idősávos adókulcs: ha valaki az első három évben kiveszi pénzét a számláról, a kamatadó kétszeresét fizeti, ezt követően a kulcs a harmadik és a negyedik évben megegyezik az adott évre vonatkozó kamatadó mértékével, ami jelenleg 16 százalék. Amennyiben a kifizetés a negyedik vagy az ötödik évben történik, már csak 8 százalékkal kell adózni, az ötödik évtől pedig az összeg adómentessé válik, sőt a mindenkori állampapírhozamokkal kamatozik - írja a Napi Gazdaság.
Legolvasottabb
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
Az MNB elnökei
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)