A NAV ismét nyilvánosságra hozta azon adózók elérhetőségét, akikkel szemben jogerős és végrehajtható közigazgatási vagy bírósági határozat megállapította, hogy nem tettek eleget a munkaviszony létesítésével összefüggő bejelentési kötelezettségüknek.
Az adóhatóság a honlapján ezen adózók nevének (székhelyének, adószámának) feltüntetése mellett a jogsértést megállapító határozat keltét és végrehajthatóvá válásának napját is nyilvánosságra hozza. A NAV honlapján olvasható tájékoztató szerint az adózók adatait a közzététel után két évvel törlik, kivéve persze akkor, ha ez idő alatt nem ismételték meg a jogsértést.
A listán jelenleg 4780 adózó szerepel, számos olyan céget találunk, amelynek azóta már felfüggesztették az adószámát, de jellemzően sok vállalkozás szerepel az agrár-, a vendéglátói, illetve a kereskedelmi szektorból is. Vannak nevesebb szereplők is, így például megtalálható a listán a Cserpes-Sajtműhely Kft., amely még 2012 májusában bukott meg a vizsgálaton, illetve az egyik legnépszerűbb hazai esküvői tortakészítő, a több üzletet működtető Horváth Cukrászda Kft. is - őket 2012 júliusában kapta jogsértésen a hatóság.
Szerepel a listán a kőszegi Írottkő Hotelt működtető kft, amelynek közvetve egyik tulajdonosa Hatvani Szabó János, akinek neve korábbi lapértesülések szerint a Hagyó-ügyben is felmerült. Ugyancsak megtalálható rajta a Kincsem Lovaspark Kft, amely közel 1000 hektáron működteti többek között golf és lovascentrumát Tápiószentmártonban. A cég Kocsi János családjának érdekeltségébe tartozik, aki a Fidesz színeiben indult és nyert polgármesteri címet Nagykátán - ő személy szerint egyébként 2014 áprilisában szállt ki a vállalkozásból. A NAV felsorolásában fellelhető a 620 millió forintos nettó árbevétellel rendelkező autóalkatrész-gyártó budaörsi Kelemen Művek Kft is.
A listán van a Liliput Toys Kft is, egy, a bevásárlóközpontokban Liliput Játékország néven játéküzleteket üzemeltető cég, melynek nettó árbevétele 2012-ben elérte 227 milliót - ő is 2012 nyarán került az adóhatóság célkeresztjébe. Megtalálható az "egy eurós" üzleteket működtető One Euro Market Kft is, amelynek nettó árbevétele 2012-ben 6,37 milliárd forint volt és jelenleg 97 főt foglalkoztat.
Vannak olyan cégek is, melyek többször szerepelnek a felsorolásban: az nem egyszer fordult elő, hogy egy vállalkozást a lebukás után pár hónappal ismét jogsértésen kaptak az adóhatóság szakemberei, de úgy tűnik van olyan is, aki egyszerűen nem törődik az ellenőrzésekkel. Ilyen például az egri Agrotronik Kft. amely ellen az első jogsértést megállapító határozat 2012.07.23-án kelt és 2013.02.22-éig összesen 12 alkalommal büntették meg őket.
Hasonló "teljesítményt" könyvelhetett el a miskolci Riften Plusz Kft. is, amely 2013 júniusa és októbere között bukott meg 12-szer. A magánszemélyek közül a tárnoki Mátyás Istvánnét érdemes kiemelni, aki 2013 júniusa és 2014 februárja között kilencszer hasalt el az ellenőrzéseken.
A teljes listát ide kattintva érheti el.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

A kínaiak kezébe kerülhet a magyarok egyik kedvenc áruházlánca

Lázár János először úgy látta, mindent elmondtak helyette, aztán mégis üzent az araboknak

Azonnal nézze meg a bankszámláját, százezerrel is beljebb lehet

Üzemanyagárak: bemondta a szakértő az autósok álmát, hátra lehet dőlni

Sürgetővé válhat a digitális euró bevezetése az EU-ban

Csapdát sejt Vitézy Dávid Rákosrendező átadása mögött

Csökkent a 3, az 5 és a 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hidegháború zajlik Budapesten – az arabok, a csapdák és a szerencsétlen Rákosrendező

Durván pörög a zsírégető-biznisz, de már fájnak a mellékhatások
