Az ágazat versenyképessége miatt szükség lenne a szállodai szervizdíj bevezetésére – fogalmazott Flesch Tamás, hozzátéve, hogy ezzel kapcsolatban már kérést is megfogalmaztak a kormánynak.

A felszámolt díj nagyságában elmaradna az éttermekben használt mértéktől, mindössze 2-4 százalék lenne.

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke szerint ez összességében nem vezetne árnövekedéshez, hiszen az részét képezné az áraknak, viszont az ágazat fehérítését szolgálná.

szállodaiparnak kedvezett 2023: a legnagyobb nyertesei az évnek azok a szállodák és vendéglátóhelyek, amelyek többségében külföldi vendégeket fogadtak, ezek pedig a budapesti szállodák voltak. A belföldi vendégforgalom viszont még mindig stagnál, ami egyfajta siker is, hiszen a koronavírus óta minden országban csökken a belföldi turizmus, de a stagnálás másik jól látható oka a növekvő infláció. Ez szintén nem csak hazánkra jellemző, hanem Európa-szerte megfigyelhető jelenség.

A balatoni szálláshelyeken 12 százalékkal kevesebben nyaraltak idén, mint 2022-ben. A többi régióban viszont messze nem volt ekkora visszaesés – mondta az érdekképviselet vezetője.

Flesch Tamás optimista: szerinte az ágazat statisztikailag jól áll, az elmúlt évek nehézségei ellenére is.

Az érdekképvislet vezetője az Economx podcastjában az Airbnb-piaccal folytatott harcról is beszélt.

A rövid távon kiadott lakások még mindig konkurenciát jelentenek a szállodáknak.

Ebben az jelenthetne megnyugvást a szállodaiparnak, ha definiálva lennének az ilyen formában kiadható lakások – fogalmazott az elnök.

(Magyar Márton)