A múlt heti, megrázó kijevi események után minden résztvevő újragondolja az álláspontját. Már február 3-án megírtam, hogy az EU-nak komolyan fel kell készülnie a Janukovics utáni Ukrajnára (www.ceps.eu/book/preparing-post-yanukovich-ukraine), amelyet Európa-párti demokraták vezetnek majd, akiknek azonban egy katasztrofális pénzügyi helyzetet kell kezelniük. Sokan úgy vélték, hogy erre csak 2015-ben kerül sor. Ehelyett az események hirtelen, a vártnál erőteljesebb fordulatot vettek. A konfliktus közel száz halálos áldozatot követelt azután, hogy Janukovics jóváhagyta az éles lőszerek használatát − úgy tűnik, moszkvai tanáccsal összhangban. Medvegyev orosz miniszterelnök például kijelentette: nem lehet tovább pénzügyi támogatást nyújtani egy olyan rezsimnek, amely eltűri, hogy a nép "lábtörlőnek" használja.
Kijev: in memoriam
A hét végén a kijevi Függetlenség tere mélyen megindító eseményeknek volt tanúja. Szombaton hatalmas tömeg gyűlt össze békésen − és könnyezve −, hogy a héten meghalt közel száz áldozatra emlékezzen. Janukovics távozott: a kijevi elnöki irodát egyszerűen kiürítették, a főváros melletti fényűző rezidenciája pedig már megnyílt a látogatók előtt, akik "a korrupció múzeumaként" emlegetik. Ukrajna új politikája finoman szólva is bonyolult ügy lesz. Mindenekelőtt a téren elhangzott, méltóságteljes beszédekre kell figyelni. Emlékezni annak a fiatal kozáknak az anyjára, aki fia koporsója mellett sírva kérte, hogy a gyilkosoknak is bocsássanak meg − annak reményében, hogy a szeretet és az egység visszatérhet az országba, még ha a szörnyű sebek begyógyulásához évtizedekre lesz is szükség. És a számos további beszédre, amelyek a pillanatot a lelki megtisztulás pillanatává próbálták tenni minden ukrán számára, nyugattól keletig.
A 30 hónap után a börtönből kiszabadult Julija Timosenko szombaton érkezett meg Kijevbe, és első útja a Függetlenség terére vezetett. Tolószékéből elmondott, roppant hatásos beszéde tele volt érzelmekkel és üzenetekkel. Az egyik üzenet így hangzott: ha egy hivatalnok vesztegetési pénzt kér, el fog bukni, mert a Majdan halott hősei állnak az útjába − a mi hőseink sohasem halnak meg. A másik pedig így szólt: mi, Ukrajna népe felébresztünk mindenkit a korábbi szovjet térségben, hogy szálljon szembe az elnyomással. Ilyen lélekemelő eseményekkel kezdődött a véres konfliktussal eltelt hetek és hónapok feldolgozása.
Az EU következő lépése: gondolkodj nagyban!
Brüsszel és természetesen az egész Európai Unió hatalmas megkönnyebbüléssel fogadta, hogy Catherine Ashton külügyi főképviselő és Stefan Füle uniós biztos folyamatos erőfeszítései − és az utolsó pillanatban a lengyel, a német és a francia külügyminiszter közvetítése − segítettek abban, hogy Ukrajna elkerülje az ország szétesésével fenyegető polgárháborút.
Az Európai Uniónak azonban napokon belül el kell döntenie: milyen segítséget tud ajánlani a demokratikus és a reformok mellett elkötelezett új ukrán vezetésnek ahhoz, hogy túlélje a rendkívül súlyos gazdasági, pénzügyi és politikai kihívásokat. A forradalmak története teli van jó emberekkel, akik a barikádokon kivívott győzelem után hatalomra kerültek, de nem voltak képesek kezelni a katasztrofális gazdasági helyzetet, és nem tudták féken tartani az agresszívabb, radikálisabb és destruktívabb erőket. Az EU-nak nagyban és gyorsan kell gondolkodnia. A szükséges eszközök szerencsére kéznél vannak, és arra várnak, hogy használatba vegyék őket.
Először, az EU a korábbi tervekhez képest nagyobb mértékben, akár 50 százalékkal is hozzájárulhat az IMF-fel közös mentő csomaghoz, amely teljesen kiválthatná az orosz hiteleket. Újra lehetne gondolni azt a néhány hete felmerült ötletet, amely szerint az Európai Unió és az Egyesült Államok egy közös nemzetközi pénzügyi csomagot állíthatna össze, amelynek első részlete akár az IMF-hitel előtt is megérkezhetne. Vagy itt van a forradalmi gondolat: rávehető-e Oroszország is − a G8 csoport jelenlegi elnöke −, hogy csatlakozzon az EU-hoz, az USA-hoz és az IMF-hez? Ez természetesen attól függ, hogy Oroszország félreteszi-e a zéró összegű geopolitikai versengés modelljét, amelyet eddig Ukrajna irányában követett − ez pedig egy nagy "ha", amelyre hamarosan visszatérünk.
Másodszor, az EU köthetne Ukrajnával egy azonnal hatályba lépő, "átmeneti" együttműködési megállapodást. Ennek keretében az unió azonnal eltörölné az Ukrajnából importált termékekre kivetett vámokat, miközben Kijevtől csak azt kérnék, hogy kezdje meg a vámok csökkentésére vonatkozó többéves terv kidolgozását. Ezzel az ukrán vállalatok azonnali késztetést és bátorítást kapnának arra, hogy kiterjesszék exportjukat az uniós piacon.
Harmadszor, az EU-nak ezzel összefüggésben üzeneteket kellene küldenie Moszkvának, hogy az EU−Ukrajna−Oroszország háromszögben elmélyítse a gazdasági együttműködést: (i) Brüsszel el akarja kezdeni a szabadkereskedelmi tárgyalásokat Oroszországgal és az általa létrehozott vámunióval. (ii) Oroszországnak is tárgyalóasztalhoz kell hívnia Ukrajnát, hogy baráti légkörben mélyítsék el már meglévő szabadkereskedelmi megállapodásukat − természetesen nem nyomást gyakorolva Ukrajnára a vámunióhoz való csatlakozás érdekében. (iii) A három szereplőnek el kell gondolkodnia, hogy miképpen alkothatja meg a modellt, amelynek keretei között a három kétoldalú szabadkereskedelmi megállapodás (EU−Ukrajna, Oroszország−Ukrajna, Oroszország−EU) egymás hatását nem lerontva, hatékonyan képes működni. (A tárgyalások folyhatnak egy háromoldalú párbeszéd formájában, de ha erre még nem érett meg a helyzet, akkor egymással párhuzamosan három kétoldalú párbeszéddel is el lehet kezdeni.)
Oroszország: egy nagy újragondolás
Mit jelent mindez Oroszország számára? A téli olimpia sikeres lezárását ünneplő orosz politikai elitnek fel kell mérnie, milyen hatalmas és tragikus kudarcot vallott a stratégia, amellyel a szomszédos államot a vámuniójukhoz való csatlakozásra próbálták rávenni. Ki okolható a száz áldozat haláláért? Elsősorban Janukovics, de utána mindjárt Putyin következik. Az orosz diplomácia által elkövetett diplomáciai hibák sora valóban ámulatba ejtő. Először, Oroszország a politikailag inkompetens és velejéig korrupt Janukoviccsal rossz lóra tett. Másodszor, Ukrajnát egy átgondolatlan projektbe próbálta kényszeríteni a vámunión belül. Harmadszor, hatalmas kulturális "szoft" meggyőző ereje helyett zsaroláshoz és kontraproduktív diplomáciai pszichológiához folyamodott ("mondd, hogy szeretsz, különben ott ütlek, ahol fáj!"). Negyedszer, nem vette észre, hogy az ukrán civil társadalom és az állami függetlenség értelmezése az elmúlt két évtizedben átalakult.
Az orosz diplomácia olyan közleményeket hozott nyilvánosságra, amelyekre egyáltalán nem lehet büszke, és leginkább az "idejétmúlt diplomáciai diskurzus antológiájába" valók. Az első a sorban Lavrovnak a nagykövetekhez intézett figyelmeztetése, amely szerint az Európai Unió "behatolt Oroszország geopolitikai terébe". A második, amikor a Janukovics és az ellenzék közötti uniós közvetítést úgy állították be, mint "a legitim hatalom destabilizálására irányuló" kísérletet − miközben éppen ez a közvetítés segített megfordítani a polgárháború és a szétbomlás felé vezető események sorozatát. Amikor Moszkva látta, hogy a három uniós külügyminiszter eredményeket érhet el Kijevben, Putyin képviseletében odaküldték Vlagyimir Lukint. Lukin részt is vett a tárgyalásokon, a német külügyminisztérium által közzétett egyezményben ő is szerepel mint aláíró fél. Végül azonban távozott anélkül, hogy aláírt volna − azt dörmögve, hogy Oroszországnak kezdettől fogva részt kellett volna vennie a tárgyalásokon. Ekkor úgy tűnt: az orosz diplomácia teljesen összezavarodott és elszakadt a valóságtól.
A legfőbb ideje újragondolni az egész orosz külpolitikát, legalábbis annak európai viszonylatát. Sok megfigyelő pesszimista azt illetően, hogy erre még Putyin vezetése alatt sor kerülhet. Az alternatív elgondolás szerint ugyanakkor Oroszország külpolitikáját végső soron mindig is a pragmatizmus és a realizmus határozza meg. Ha tehát az irányvonalat kudarcosnak ítélik, akkor meg kell változtatni. Ez az álláspont kezd az orosz sajtóban is megjelenni (az első cikk Vlagyimir Fedoriné: "A Medvegyev-doktrína vége − Ukrajna elhagyja a posztszovjet teret. Mit tegyen Oroszország?", Vedomosztyi, február 22.) A Moszkvában esedékes nagy újragondolásnak néhány elemi tényt mindenképpen figyelembe kell vennie. A legfontosabb szomszéd irányában, amely a függetlenséget és a demokráciát részesíti előnyben, a kényszerítés politikája nem működik. Az ilyen politika azon túl, hogy bukásra van ítélve, súlyosan csorbítja Oroszország nemzetközi hírnevét − olyan időszakban, amikor a modernizáláshoz a legnagyobb szüksége van külföldi beruházókra, mindenekelőtt Európából és Nyugatról.
Michael Emerson, a Centre for European Policy Studies szenior kutatója
Szerző:
