A címbeli kérdésre adott választ azzal kell kezdenem, hogy megvédem azokat, akik egy valós közbeszerzési korrupciós indexen próbáltak dolgozni. Hiába a sok munka, a törődés, valójában egy indexet nagyon sokat kell tesztelni ahhoz, hogy nemzetközileg is elfogadott, összehasonlításra alkalmas legyen mind az országok, mind az időbeliség tekintetében. Ismerni kell a közbeszerzés szabályrendszerét, amely a világban nagyon sokféle lehet, ismerni kell a beszerzők, ajánlattevők tevékenységét és a piaci gyakorlatot.
A napokban volt lehetőségem egy kelet-afrikai közbeszerzési szakcikket lektorálni, amely a korrupt gyakorlatok elemzéséről szólt. A cikk fordulatos történetei, krimibe illő elemei idegenül hatottak számomra, hiszen egy szabályok nélküli, intézményileg korrupt világot mutattak be. Össze lehet vajon mindezt egy index szintjén hasonlítani az Egyesült Államok vagy bármely EU-tagállam közbeszerzési problémáival? Bizonyára megtehető, hiszen az általános korrupciós fertőzöttséget képesek vagyunk indexálni a világban, mégis a kulturális különbségek, a szabálykövetés, a szabályozottság mértéke és színvonala mind hatással van arra, hogy milyen mértékű ez a fajta fertőzöttség kifejezetten a közbeszerzésben.
Állandó félreértés, hogy amikor kutatási eredményeket közlünk, és kiderül, hogy milyen sokan tartják korruptnak a közbeszerzést, akkor a kommunikációban az jelenik meg, hogy ez nem más, mint a korrupciós fertőzöttség mértéke. Ez így tényszerűen nem igaz, hiszen ha megkérdezem a piaci szereplőket hogy nem korrupt, kicsit korrupt, vagy nagyon korrupt-e a közbeszerzés, akkor a többség a második vagy harmadik választ fogja mondani. Ha csak azt kérdezem, hogy van-e korrupció, akkor biztos, hogy mindenki azt fogja mondani: igen, van. Az első esetben kapunk egy nagyjából 70 százalékos fertőzöttséget, a második esetben 100 százalékosat. De ha a skálát széthúzom, és külön-külön érdeklődöm a kisebb és a nagyobb becsült értékű beszerzések esetében, akkor már a különbségtétel segít, hogy lássuk: vajon a piaci szereplők szerint a nagyobb projektekkel foglalkoznak-e többet a kevésbé etikus érintettek, vagy a kisebbek iránt is ugyanúgy érdeklődnek. Márpedig egy indexnek ezeket a szempontokat is figyelembe kell vennie.
Történt 2011-ben, hogy az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) kiírt egy közbeszerzési eljárást (2011/S 186-303435), melynek tárgya többek között egy közbeszerzési korrupciós értékelési mechanizmus kialakítása volt. Mi, hazai szereplők is csatasorba álltunk, és szép versenyben másodikak lettünk. Ez természetesen lehetővé teszi, hogy árgus szemekkel figyeljük a nyertes fél teljesítését. Mint minden rendes közbeszerzésben, tehát ellenőrizzük a nyilvánosan elérhető adatokat, hogy lássuk, vajon a versenytárs hogyan tud megfelelni az igényeknek. Azt látjuk, hogy a munka ígéretes, de egy valódi közbeszerzési korrupciós index kialakításától még messze vagyunk. A hiba egyébiránt az index értelmezésének bizonytalanságában van, ugyanis nem teljesen ugyanazt érti mindenki alatta: van, aki a közbeszerzési kartelleket is ide sorolja, és akad, aki az eljárás eredményét befolyásolni próbáló közvetlen hatásgyakorlást. Valójában teljesen másról beszélünk, a közbeszerzési korrupció csak a közös nevező. Lenne tehát igény egy általános mutatóra, csak a szakmán belül egyelőre nem született konszenzus arról, hogy pontosan mire is lenne szükség.
A megoldás, hogy több, régióspecifikus indexet gyártunk, és ezekről szerzünk tapasztalatot. Készült például 2012-ben egy közbeszerzési nyilvánosság index hazánkban. A Transparency International Magyarország egy, a hazai szabályozásra épülő mutatót alakított ki, majd meg is vizsgálta vele az önkormányzatokat. Kiderült, ugyan szigorú a szabályozás, de bizony az alapvető nyilvánosságra vonatkozó kötelezettsége 40 százalékának egyáltalán nem tesz eleget, tökéletes eredményt pedig összesen az önkormányzatok 1 százaléka nyújtott. (Forrás: www.transparency.hu.) A jogszabályi környezet kismértékben változott a vizsgálat óta, ezért az index bizonyos átalakítására lehet szükség, de arra biztosan alkalmas volt, hogy felhívja a figyelmet a látszatnyilvánosságra. Az index ugyanis ugyanúgy vizsgálta a kötelezően nyilvánosságra hozandó közbeszerzéssel kapcsolatos adatok elérhetőségét, mint a tartalmát. Tehát a fordítva beszkennelt vagy a halott linkeket tartalmazó hivatkozásokat nem értékelte. Az üzenet egyértelmű, hiszen hiába érhető el sok minden, ha az a nyilvánosság számára valójában nem hasznosul. A példa egyértelművé teszi, hogy amikor a közbeszerzés korrupció ellen ható nyilvánossági szabályait vizsgáljuk − ami az egésznek csak egy nagyon kis része −, már akkor is mennyi apróságra kell figyelnünk.
Ha tehát egy közbeszerzési korrupciós index elkészül, publikálja azt bárki, nem szabad tőle csodát várnunk. Leginkább tesztelni és kritizálni kell, ezzel segítünk ugyanis a legtöbbet annak érdekében, hogy eredményei valódi képet mutassanak, és segítsenek pozicionálni a hazai közbeszerzés etikai színvonalát a közbeszerzések világpiacán.
Tátrai Tünde, a Budapesti Corvinus Egyetem adjunktusa
Szerző:
