A világ évente nagyjából 100 milliárd dollárt költ fejlesztési segélyekre. Ezen felül több tíz milliárd dollár megy el olyan globális feladatokra, mint a békefenntartás, a klímaváltozás, a természetvédelem vagy vakcinák fejlesztésére és ellenállóbb gabonafajták létrehozására.
Nyilvánvaló, hogy ennél többre lenne szükség. Egymilliárd ember még mindig megalázó körülmények között, szegénységben él, a világban nincs béke, sehol sem állunk a globális felmelegedés elleni vagy a biodiverzitás melletti küzdelemben, és 842 millióan nap mint nap éhesen fekszenek le esténként.
A prioritásokat nagyon gyakran a leghangosabb, legjobb pr-ral rendelkező csoportok határozzák meg. A legkülönbözőbb táborok képviselői hatásos képekkel és történetekkel keltik fel az érdeklődésünket és alakítják a segélybüdzséket: a Bangladesben romba dőlt házaktól a szárazságok vagy viharok által tönkretett tájakon keresztül a távoli helyeken éhező emberekig.
Fel kell tennünk egy kijózanító kérdést: hol használ legtöbbet a pénz, amit segélyre költünk?
A Copenhagen Consensus 50 világhírű közgazdásztól kérdezte meg, hol tehetnénk a lehető leghatékonyabban a legtöbb jót. A szakemberek közel 40 beruházási javaslatot vizsgáltak meg. Ezek a legkülönfélébb területeket érintik a fegyveres konfliktusoktól és a természeti katasztrófáktól az éhezésig, az oktatásig és a globális felmelegedésig. Az egyes tanulmányok összeállítói rendre megállapították, mekkora költséggel és milyen haszonnal jár, ha az adott területen a lehető legokosabban költjük el a pénzt. Az eredményeket egy ötfős (köztük négy Nobel-díjas), a prioritások kialakításában gyakorlott, a közgazdasági elveket a gazdaságpolitikai irányvonalak megítélésében is alkalmazni képes panelnek mutatták be. A panel megállapította: ha okosan használjuk fel, akkor 75 milliárd dollárnyi (55 milliárd eurónyi) pluszköltséggel a következő négy évben a világ előtt álló számos kihívásra megfelelő választ adhatunk és több száz millió szegénységben élő embernek nyújthatunk segítséget.
A panel valamennyi cél közül a legfontosabbként az alultápláltság elleni küzdelmet jelölte meg. A projekt számára John Hoddinott, az International Food Policy Research Institute kutatója és Peter Orazem, az Iowa State University professzora végzett kutatásokat. A két szakember egy 2,3 milliárd eurós éves büdzséből indult ki. Ebből az összegből sok mindenre telne: mikro- és kiegészítő tápanyagokra, féregtelenítő és hasmenéses betegségeket kezelő gyógyszerekre és az étkezési szokások megváltoztatását célzó programokra − amelyek a fejlődő országokban 36 százalékkal szoríthatnák vissza a krónikus alultápláltságot.
Mindez nem csak azért fontos, mert több mint 100 millió gyermek még mindig nem jut hozzá az egészséges fejlődéshez szükséges táplálékhoz. Azért is, mert nemrég lezárult, hosszú éveken át folyó kutatások szerint az ilyen programok eredményeit egész életükben élvezhetik: testük és izomrendszerük erősebb lesz, kognitív képességeik javulnak, jobban képesek figyelni (és tovább tanulnak) az iskolában. A legvilágosabban ez egy guatemalai vizsgálatból látható: 1969-től kezdődően négy falu kisgyermekeit megfelelő kiegészítő tápanyagokkal látták el; a szomszédos falvak gyermekei nem kaptak ilyen segítséget. Amikor a kutatók 35 évvel később megvizsgálták, hogyan élnek az akkori gyermekek, azt találták, hogy a jól táplált gyermekek felnőttként jobb állásokat találtak, több pénzt kerestek, kisebb családban és egyértelműen jobb körülmények között éltek, mint azok, akik nem kapták meg a kiegészítő mikrotápanyagokat. Ha az elérhető hasznot számszerűsítjük, akkor azt mondhatjuk: minden egyes, az alultápláltság elleni küzdelemben elköltött euró globálisan 59 eurónyi hasznot hoz. Annak ellenére tehát, hogy a mikrotápanyagok körüli felhajtás sokkal kisebb, a széles körű programmal hatalmas pozitív változást idézhetnénk elő.
A panel szerint évente mindössze 230 milliárd euró 300 ezer gyermeket mentene meg a halálos maláriától. Számszerűsítve ez azt jelentené, hogy a haszon 35-ször akkora, mint a költség. Csodálatos eredményeket lehetne elérni a tuberkulózis kezelésére, a gyermekek védőoltásaira és egy HIV/AIDS-vakcina kifejlesztésére fordított összegekkel is.
Mivel a fejlett világban tovább élnek az emberek, az idei halálesetek fele a harmadik világban, krónikus betegségek miatt következik be. Ha a szívrohamok kezelésére olcsó gyógyszerekkel látnánk el a fejlődő országokat, évi 150 millió eurós költséggel 300 ezerrel csökkentenénk a halálesetek számát − a haszon a költség 25-szöröse lenne.
Egy másik nagyszerű gondolat: költsünk évente 1,5 milliárd eurót kutatás-fejlesztésre a mezőgazdasági termelés növelése érdekében. A több és olcsóbb élelmiszer egyrészt csökkentené az éhezést, de ha a gabonák terméshozama nő, azzal a biodiverzitást is védjük, hiszen kevesebb erdőt kell kiirtanunk. Ezzel ráadásul a klímaváltozás elleni küzdelmet is segítenénk, hiszen az erdők elnyelik a széndioxidot.
Ezek a célok nem érthetetlenek, és ha elegendő támogatót sikerül megnyerni hozzájuk, akkor komoly pozitív változásokat idézhetnek elő az emberek életében − ma és a jövőben egyaránt. Ennél is fontosabb, hogy mindenkihez eljussanak − a középiskolás tanulóktól az ENSZ-nagykövetekig −, hogy mindenki megértse, miként tehetünk minél hatékonyabban minél többet. A gondolat egyszerű, és ha a politikai döntésekben is megjelenik, hozzájárulhat egy jobb holnap építéséhez.
Bjørn Lomborg, a Copenhagen Consensus Center igazgatója, a Copenhagen Business School professzora.
Szerző:
