Nem volt elég a nyugdíjpénz - veszélyben az MNB-tartalék?

Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!

Ahogy közeledik 2013 márciusa és lejár a jegybank jelenlegi vezetése kétharmadának mandátuma (Simor András elnöké március 3-án, Karvalits Ferenc alelnöké pedig március 27-én), egyre erősödnek a piaci találgatások, hogy a kormány milyen módon próbálja majd a devizatartalékok egy részét gazdaságélénkítésre fordítani. (A vezetés teljes cseréjét Király Júlia másik alelnök megbízatásának 2013. július 3-ai lejárta hozhatja el.)  A helyzet látszólag egyszerű: a devizatartalék-felhalmozásnak alapvetően háromféle célja van: a piaci szereplők elvárásainak megfelelő tartalékszint biztosítása (international collateral), a monetáris politika támogatása (intervenciós kapacitás biztosítása), valamint a tranzakciós devizaigény biztosítása (államadósság-kezelés támogatása, az állam devizakifizetéseinek kielégítése).

A befektetői bizalom megszerzéséből, illetve megőrzéséből származó közvetett haszon érdekében a gazdaságpolitika vállalja a devizatartalék tartásából származó költségeket is, ugyanis a devizatartalékot az MNB az ország szuverén adósságánál jobb hitelbesorolású likvid eszközökben tartja. Ennek következtében a devizatartalékon realizálható hozam alacsonyabb, mint amit az ország a saját devizaadóssága után fizet. A 2011-ről szóló éves jelentés szerint tavaly az MNB a devizatartalékot euró- és dollárportfóliókban kezelte, míg árfolyamkitettséget csak euróban vállalt fel, a dollár/euró keresztárfolyam kockázatát derivatív eszközökkel fedezte.

A 2008 ősze óta tartó pénzügyi válságban a piaci szereplők a korábbinál is jobban figyelik a devizatartalék nagyságának alakulását. Ennek megfelelt Magyarország − alapvetően az EU−IMF-hitel révén −, mivel a devizatartalékok értéke a 2008. őszi 16 milliárd eurós szinthez képest 2011 őszére több mint duplájára, 35,6 milliárd euróra nőtt, azóta ugyan kissé apadt, ám így is meghaladta a 31 milliárd eurót 2012. augusztus 31-én. Elköltenivaló pénz tehát látszólag volna. Fontos tudni azonban, hogy az MNB tisztán vagyonfelhalmozás végett továbbra sem akar tartalékot tartani, azaz a teljes devizatartalék állománya \"más pénze\", alapvetően a magyar államé. Ráadásul a tartalékkezeléssel kapcsolatos kockázatvállalás kereteinek meghatározása eddig is a monetáris tanács hatáskörébe tartozott. Erről az oldalról nézve tehát már korábban sem lett volna elvi akadálya annak, hogy átírják az eddigi, prudens szabályokat.

A kormányzatnak pedig biztosan akadnának ötletei. Még augusztus elején egy HVG-interjúban fogalmazta meg Mellár Tamás konzervatív közgazdász a jegybank devizatartalékai felhasználásának egyik lehetséges módját: az állam kereskedelmi bankokat alapít és devizában ad nekik hitelt, amivel azok lecserélhetik a lakosság és az önkormányzatok devizahiteleit forinthitelekre, így az MNB devizatartaléka átalakulna a kereskedelmi bankokkal szemben fennálló forintköveteléssé. De elképzelhető egy még radikálisabb verzió: e szerint a jegybanki tartalékból törlesztenék a devizaadósságot, emiatt sokat gyengülne a forint és nőne az infláció, elinflálva a forintadósságot és növelve az export versenyképességét. Bár mindkét elképzeléstől szinte egybehangzóan óvják a kabinetet − mondván, alacsony devizatartalékkal \"fegyver nélkül marad az ország\" (Bod Péter Ákos), illetve \"a piacok ítéletével nem lehet és nem is szabad hosszabb távon szembe menni\" (Surányi György) −, a jövő legalábbis homályos. Ha már több látszik belőle, a piac véleményét az euró−forint árfolyam alakulása pontosan jelzi majd.