BUX 131773.44 -0,21 %
OTP 40710 -0,9 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Újabb csapás a vendéglőkre, megjöttek a magas árak

A vendéglátás a járvány egyik legjobban sújtott ágazata, de alig csökkent a vendéglátóhelyek száma. A statisztikában. Cukrászdából még több is van. Februárban több pénzt hagytak a vendégek a fizetőpincéreknél, de adagban, korsóban még mindig van elmaradás, igaz, már kisebb. Közben a vendéglőkben is beindult a drágulás, nem is kicsit.

2022. április 11. hétfő, 09:11

A vendéglők legnehezebb időszaka 2020 márciusától 2021 márciusáig tartott, amikor előbb a korai zárás, majd a helyben fogyasztás tilalma lépett be, maradt az elvitel. Márciusból ráadásul két nagyon rossz hónapjuk is volt a vendéglátósoknak, 2020-ban és 2021-ben is, így előreláthatóan a mostani április lehetne egy fordulópont, ha csak a drágulás meg nem eszi - írja a blokkk.com kiskereskedelmi szakblog. 

Nagy volt a baj, de maradtak a vendéglátók?

Úgy egyébként a legutóbbi statisztika szerint 2021 derekát nézve 49 ezer vendéglátóhely szerepel a nyilvántartásukban. Mindez úgy, hogy 2019 első félévének végén 51 ezer volt. Tehát a statisztika szerint (ami a jegyzők nyilvántartásaira épül, a statisztikusak csak összeadnak és kivonnak) a vendéglátóhelyek száma alig csökkent a járvány időszakában, sőt, cukrászdából még több is van, több mint négyezer, ezek szerint nőtt a számuk. Miközben a járvány egyik legdurvábban sújtott területe volt a vendéglátás, de hát azért az is lehet, hogy ha egy vendéglátós bajba kerül, akkor esetleg csak szünetelteti a tevékenységét az újranyitás reményében, vagy kisebb gondja is nagyobb az adminisztrációnál.

Hogyan alakult a vendáglátósok bevétele?
Év Februári be (milliárd forint) Változás (év/év, százalék) Drágulás (év/év, százalék)
2019 94 10,20% 6,60%
2020 109 8,70% 7,30%
2021 59 -49,10% 4,40%
2022 115 76,10% 12,40%
2022/2019 21 -2,60% 25,90%
Forrás: Blokkk.com, KSH

Ez a 49 ezer vendéglátóhely több, mint a 37 ezer élelmiszeres boltszám. Igaz, az élelmiszerboltok 6 és félezer milliárd forintos piaca a vendéglőzés csúcsát jelentő 2019-es esztendő 1.465 milliárdos bevételének bő négyszerese. Februárban a 2019-es csúcshoz képest több bevételt könyvelhettek el a vendéglősök, de adagban, korsóban számolva egy csekélyke mértékben mér elmaradtak a második havi csúcstól. Már januárban is hasonló kép rajzolódott ki, de akkor nagyobb volt az elmaradás.

Sokan távoztak

A vendéglátást is kínozza a munkaerőhiány, ráadásul a kényszerű bezárások során sokan végleg otthagyták a szakmájukat. 2022 elején 76 ezer fizikai dolgozó ügyködött a vendéglátásban (a legalább öt fős vállalkozások körében), ami alig több a 2019-es év foglalkoztatottsági átlagánál, 74 ezer főnél. Igaz, kevesebb a vendéglő, de nem kevesebb a panasz a pincérek, szakácsok hiányára.

A havi bruttó átlagkereset pedig 259 ezer forint volt 2022 elején, ami 20 százalékos emelkedés az egy évvel korábbihoz képest, vélhetően az erős minimálbér megugrás hatására (az is 20 százalékkal emelkedett és a vendéglátás a nemzetgazdasági átlagnál rosszabbul fizet, igaz, van borravaló is).

Csernátony Csaba
Csernátony Csaba

Ez is érdekelhet