BUX 132437.99 0,3 %
OTP 41360 0,68 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Tarol a járvány a BKV-nál, 400 dolgozó került már karanténba

A Blikk úgy értesült, hogy csak a BKV- nál több mint 400-an nem tudnak dolgozni, mert ledöntötte őket a Covid, avagy fertőzött családtagjuk miatt karanténban vannak. Csak a cinkotai garázsban 68 sofőr és 10 egyéb területen dolgozó esett ki a munkából. Információik szerint több kollégát elragadott a halál, van köztük buszvezető és diszpécser.

2021. március 22. hétfő, 22:24

A BKV sajtóirodája elismerte a lapnak, hogy nagy a baj. Kérdésünkre azt írták: "Meghaladta a 400-at a karanténban lévő munkavállalók száma. Sajnálatos módon több kollégát elvesztettünk az elmúlt hetek során". A közlekedési társaság állítja, naponta fertőtlenítik a járműveket, illetve lekordonozták az első üléssorokat is.

Dorner Lajos, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) elnöke szerint ez nem sokat ér, a járművezetők ugyanis nem itt, hanem a végállomásokon, a tartózkodóépületekben kapják el, adják át egymásnak a vírust.

"Ezek kis zárt helyiségek, ahol a kollégák enni tudnak, papírokat töltenek ki és pihennek két indulás között" - hívta fel a figyelmet Dorner.

Nevük elhallgatását kérő BKV-s dolgozók közben a Blikknek azt állították: utoljára januárban kaptak maszkot, 2 darabot, fekete BKV felirattal. Egydecis kézi fertőtlenítőt pedig októberben és márciusban, ennyi volt az ellátmány. Hiába találkoznak tömegekkel a munkájuk során, őket nem oltják még, csak a speciális a munkakörben, például energetikai diszpécserként dolgozókat, ahol 1-2 megfertőződés is ellehetetlenítené az üzemeltetést. Utóbbit a BKV sajtóosztálya is elismerte. "Ezért készült az első felmérés elsősorban a forgalomirányítást végző dolgozók között, aminek eredményeként az elmúlt héten kollégáink közül összesen 138 főt oltottak be a Szent Imre Kórházban" - közölték.

"Egyre jobban aggódnak az emberek, látják a járvány adatait, és sokan tudnak legalább tíz halott kollégáról" - adott helyzetképet Gulyás Attila metrós szakszervezeti vezető. Úgy tudja, a szerelők között, a kocsiszínben is nagyon terjed a vírus.

K. Gergely Kiss
K. Gergely Kiss

Ez is érdekelhet