BUX 131460.20 -0,24 %
OTP 41100 0,96 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Idén is elmarad a Volt és a Balaton Sound

A szervezők szerint a járvány miatt nem lehet biztonságosan megszervezni a két eseményt.

2021. március 18. csütörtök, 13:44

Idén sem tartják meg a Balaton Sound és a Volt fesztiválokat, 2022-ben tér vissza a két rendezvény - írja a Telex a Sziget Sajtóiroda tájékoztatása alapján.

Lobenwein Norbert, a Volt alapítója arról beszélt, hogy most, a járvány harmadik hulláma közepén, még azt sem látják, hogy egyáltalán mikor lehetne elindítani a kampányt, a jegyértékesítést, így pedig lehetetlen egy nyár eleji nagy fesztivál biztonságos megvalósítása.

Fülöp Zoltán, Sound a fesztiváligazgatója pedig azt mondta, egyelőre nem látják annak realitását, hogy nyár közepére a nemzetközi turisztikai forgalom olyan mértékben újrainduljon Európa-szerte, hogy meg lehessen tartani a fesztivált. A szervezők írták, hogy természetesen mind a két fesztivál esetében felmerült, hogy egy nyár végi, alternatív időpontot keressenek, de végül mégsem emellett döntöttek.

Csernátony Csaba
Csernátony Csaba

Ez is érdekelhet