BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Egyre nagyobb bajban vannak az utazási irodák

Kérdéses a téli utazási idény forgalma, ugyanis egyelőre a magyar kiutazók által kedvelt összes térség tiltott zónában van - írta a Világgazdaság.

2020. július 28. kedd, 12:40

Csak heti nyolc charterjáratot tudnak működtetni az utazási irodák a nyári főszezon közepén, holott tavasszal még a tavalyi járatok számának a negyedében, azaz heti húszban bíztak - számolt be a napilap.

A csoportos beutaztatás forgalma több mint 90 százalékkal esett. Ráadásul a környező országokból érkező egyéni utazók kevés szolgáltatást vesznek igénybe, a városnéző túrákat és egyéb programokat kínáló utazási irodáknak további veszteségeik keletkeznek.

A szervezett, csoportos magyarországi beutaztatás számai ennél is rosszabbak, az utazási irodák éves szintű bevételeinek csökkenése már szinte biztosan megközelíti a 80 százalékot - mondta Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének (MUISZ) elnöke. A szakmai szervezet ezért nemrég levélben kérte a pénzügyminisztertől és az állami turizmusirányítás illetékeseitől a június 30-án lejárt járulékkedvezmény és a rövidített munkaidő lehetőségének kiterjesztését az utazási irodák számára február 28-ig.

Erre azért lenne szükség a jövő tavaszig, mert a Külgazdasági és Külügyminisztérium időközben a piros kategóriába sorolt országok mindegyikét átminősítette első kategóriájú, vagyis utazásra nem javasolt országgá. Így ellehetetlenülhet az utazásszervezés a téli hónapokra is, hiszen egyik érintett ország - a karibi térség, a Seychelle-szigetek, Bali és Thaiföld - sem javasolt utazási célpont - tette hozzá Molnár.

Az alacsony árrés és a költségek magas aránya miatt az irodák tartalékai mára elfogytak, a finanszírozás ellehetetlenült. Emiatt vállalkozások szűnhetnek meg, de még az optimista forgatókönyvvel és erős pénzügyi háttérrel rendelkező irodák is legalább 50-60 százalékos további leépítésre kényszerülhetnek. Akár olyan, 25-30 éves szakmai tapasztalatú, pótolhatatlan nemzetközi szakmai kapcsolatokkal rendelkező, magas színvonalú szolgáltatást kínáló vállalkozások is megszűnhetnek, amelyek pótlása évekig eltarthat.

Domokos László
Domokos László

Ez is érdekelhet