BUX 132381.80 0,25 %
OTP 41580 1,22 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Már tervezik a budapesti távoli félgyűrűt

Az M1-es és a majdani M8-as autópályát összekötő gyorsforgalmi út tanulmánytervét az Uvaterv Út-, Vasúttervező Zrt. és az Utiber Közúti Beruházó Kft. készítheti, nettó 479 millió forintért.

2020. június 18. csütörtök, 14:05

A nyílt tender eredményét az ajánlatkérő NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. közölte az uniós közbeszerzési közlönyben.

Az új út célja, az Ausztriából jövő és Romániába, illetve a Balkánra tartó kamionok elterelése Budapest környékéről. Az új út nyomvonala a következő lesz: Komárom - Kisigmánd (M1) - Kisbér - Székesfehérvár (M7) - Sárbogárd (M8). A nyerteseknek a tanulmányterv mellett el kell végezniük a környezeti hatásvizsgálatot, valamint meg kell szerezniük a környezetvédelmi engedélyt is.

A kiírás szerint a munka két részből áll. Az első rész a Komárom és Székesfehérvár közötti 85 kilométeres szakasz. Ezt nyerte meg az Uvaterv Út-, Vasúttervező Zrt., nettó 315 millió forinttal.

A második rész a Székesfehérvár nyugati elkerülő úttól indul és az M7 autópályán létesítendő új csomóponton át a (távlati) M8 autópályáig tart, amelyet Sárbogárd térségében ér el. Ennek a hossza 35 kilométer. Ezt nyerte meg az Utiber Közúti Beruházó Kft., nettó 164 millió forinttal.

Indult még a tenderen a Főmterv Mérnöki Tervező Zrt., a VTK Innosystem Kft., az Unitef'83 Műszaki Tervező és Fejlesztő Zrt. és a Roden Mérnöki Iroda Kft. is.

Németh Géza
Németh Géza

Ez is érdekelhet