BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Rengeteg bolt eltűnt Magyarországon - Mi történt a Lidllel, Cooppal, Auchannal?

Alaposan átalakult az elmúlt években a magyar kiskereskedelmi "térkép", 2014-ben még 11 ezer üzlet tartozott a legnagyobb boltláncokhoz, tavaly már csak 9 ezer. A bevételeken is máshogy osztoznak. Körkép a Bukszától.

2020. június 15. hétfő, 07:08

A magyar vásárlók tavaly is a Tesco boltjaiban költötték a legtöbb pénzt a Trade Magazin napokban megjelentő rangsora szerint. A brit boltlánc bruttó forgalma 740 milliárd forintot tett ki, ám ez majdnem 3 százalékos csökkenést jelent. A 2018-as listához képest két helyet jött előre a Lidl, a diszkontlánc 685 milliárdos tavalyi forgalmával már a második lett, a Spar pedig megtartotta harmadik helyét. A Coop viszont a korábbi ezüstérmes pozícióból a negyedikre esett vissza.

A forgalom alapján összeállított előbbi listához képest kicsit más a boltok kedveltségi rangsora a Napi.hu számára a Pulzus Kutató által készített felmérés szerint, amelyben azt kérdezték az emberektől, hogy mostanában melyik boltlánc üzleteiben költötték a legtöbbet.

A Lidl végzett az első helyen a másodikon a Spar, a harmadikon pedig a Penny Market, a negyediken pedig a Tesco. A többiek 10 százalék alatti eredménnyel zárták a kutatást.

Pulzus

Mindkét lista alapján azonban látszik, hogy ötéves távlatban jelentős átalakulások történtek, például ma már sokkal kevesebb üzlet tartozik hozzájuk. A kilenc legnagyobb magyarországi boltlánc, az Aldi, az Auchan, a CBA, a Coop, a Lidl, a Penny Market, a Reál, a Spar és a Tesco - a Trade Magazin akkori összeállítása szerint - 2014-ben még több mint 11 ezer bolttal rendelkezett, tavaly viszont alig 9 ezer üzletük volt.

Az utóbbi években a diszkontok és a Spar térnyerése jellemezte a magyar kiskereskedelmi piacot, ám a plázastop miatt az általuk tervezettnél kisebb tempóban nyitották az újabb boltjaikat. A három diszkontlánc 2014 óta 89 boltot nyitott, így tavaly már összesen 549 üzletük volt. A magyar boltláncok ugyanakkor 2014-ben összesen majdnem 10 ezer üzlettel, tavaly azonban már 7753 bolttal rendelkeztek. Azaz több mint 2 ezer üzlet esett ki a hálózatukból.

A hipermarketes triónak (Auchan, Tesco, Spar) tavaly közel 800 üzlete volt, vagyis 151-gyel több, mint 2014-ben. Utóbbi emelkedés lényegében a Sparnak köszönhető, a Tesco-boltok száma ugyanis 209-ről 202-re csökkent, az Auchan mindössze 19-ről 24-re az üzletek számát, a Spar viszont  153 egységgel növelte a hálózatát, így tavaly már 572 üzlet tartozott a céghez.

Mekkorák a boltláncok?
Boltlánc Boltok száma 2014 (darab) Boltok száma 2019 (darab) Változás 2019 és 2014 között (darab)
Tesco 209 202 -7
Auchan 19 24 5
Spar 419 572 153
CBA 2289 2018 -271
Coop 5370 4449 -921
Reál 2300 1286 -1014
Aldi 100 144 44
Lidl 163 182 19
Penny Market 197 223 26
Összesen 11066 9100 -1966
Forrás: Trade Magazin, Buksza-gyűjtés

A bevételek alapján felállított sorrend is megváltozott 2014 óta. A szóban forgó kilenc boltlánc 2014-ben összesen 3589 milliárd forintos bruttó forgalmat hozott össze. Tavaly már 4735 milliárdot, vagyis öt év leforgása alatt 32 százalékkal növelték a bevételüket.

Mi történt 2014 óta?
Csoportok Bruttó forgalom 2014-ben (milliárd forint) Bruttó forgalom 2019-ben (milliárd forint) Változás 2019 és 2014 között (százalék)
Hipermarkettel is rendelkező boltláncok (Auchan, Tesco, Spar) 1515 1815 20%
Magyar boltláncok (CBA, Coop, Reál) 1444 1608 11%
Diszkontláncok (Aldi, Lidl, Penny Market) 630 1312 108%
Forrás: Trade Magazin, Buksza-számítás

A teljes bevételen azonban tavaly már máshogy osztoztak, mint 2014-ben. A hipermarketes hármas összesített forgalma 1515 milliárdról 1815 milliárd forintra, azaz 20 százalékkal nőtt. A magyar boltláncoké  11 százalékkal 1608 forintra emelkedett. A diszkontok viszont dupláztak: a 2014-ben még 630 milliárd forintos forgalmukat 1312 milliárdra hizlalták, ami 108 százalékos emelkedést jelent.

Így osztották szét a több 1000 milliárdos forgalmat
Csoportok Részesedés a boltláncok teljes forgalmából 2014-ben (százalék) Részesedés a boltláncok teljes forgalmából 2019-ben (százalék)
Hipermarkettel is rendelkező boltláncok (Auchan, Tesco, Spar) 42% 38%
Magyar boltláncok (CBA, Coop, Reál) 40% 34%
Diszkontláncok (Aldi, Lidl, Penny Market) 18% 28%
Forrás: Trade Magazin, Buksza-számítás

A diszkontok térnyerése abból is jól látszik, hogy a kilenc cég tavalyi több mint 4700 milliárdos összesített forgalmának 28 százalékát adták, szemben a korábbi - 2014-es - 18 százalékkal. Az Auchan, Tesco, Spar hármas részesedése 42 százalékról 38 százalékra csökkent, a magyar boltláncoké pedig 40 százalékról 34 százalékra.

Csernátony Csaba
Csernátony Csaba

Ez is érdekelhet