BUX 130190.07 -0,34 %
OTP 40080 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Súlyos gond van a Postánál

Hasonlóan a többi állami nagyvállalathoz (BKV, MÁV) a Magyar Posta is óriási munkaerőhiánnyal küszködik. A kistelepüléseken még nagyobb a gond, mint a nagyvárosokban. Egy kézbesítő bére bruttó 210 ezer forinttól indul.

2017. augusztus 3. csütörtök, 08:37

Bejelentett, stabil állással, biztos megélhetéssel és üdülési lehetőséggel próbálja csábítani az embereket a Magyar Posta, amely legalább 150 embert szinte azonnal fel tudna venni - derül ki a Magyar Nemzet összefoglalójából. Új dolgozókat keresnek Győrtől Szegedig, illetve a kézbesítőtől a jogtanácsosig.

A betanított kézbesítői álláshoz nyolc általánosra van szükség, de egy postavezetőnek már értettségit kell felmutatnia. Az előbbi állásoknál bruttó 210 ezer forinttól indulnak a fizetések. A terhelés nagyon változó: a kistelepüléseken alig van munka, míg a nagyobb városokban karácsonykor megszakadnak a dolgozók.

A Postánál 2010-ben még 34 ezren dolgoztak, ami mostanra 30 ezer alá csökkent. Ezt lehetne indokolni azzal is, hogy a nyílt uniós piacon folyó versenyben növelni kell a vállalat hatékonyságát, ám a Magyar Postának a levélkihordásban egyelőre nincs ellenfele.

Komócsin Sándor
Komócsin Sándor

Ez is érdekelhet