BUX 133872.25 -0,69 %
OTP 41610 0,51 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Jóval olcsóbb lesz a libamáj

Januártól akár több mint 2200 forinttal is csökkenhet a libamáj kilója, miközben például a csirke farhát kilójáért körülbelül 40 forinttal fizethetünk kevesebbet - írta az Azénpénzem.hu.

2016. december 28. szerda, 18:41

A sertéshús után végre 2017. január elsejétől a baromfihús áfája is csökken az elképesztően magas 27 százalékról 5 százalékra. Az adóhivatal által már korábban kiadott állásfoglalás szerint most meglehetősen egyértelmű a dolog (szemben azzal, hogy a sertés esetében bizonyos részek - például a szalonna - egyszerűen kimaradtak az áfacsökkentés hatálya alól). Baromfi a csirke, illetve a közönséges házityúk mellett a kacsa, a liba, a pulyka és a gyöngytyúk is. Nem tartoznak viszont ide (tehát maradnak a 27 százalékos áfakörben) más szárnyasok, még akkor sem, ha azokat \"háztájiként\" tenyésztik. Így járt például a galamb, vadkacsa, vadliba, fácán, fogoly, fürj.

Az sem mellékes, hogy a baromfi húsa mellett a vágási melléktermékeket, illetve a belsőséget is alacsonyabb adóteherrel vehetjük majd.

A portál összeszedett néhány mostani és az áfacsökkentés maradéktalan érvényesítése utáni (számított) árat is:

Néhány konkrét ár (Ft/kg)
Megnevezés Tesco Auchan Nagyker Átlagár Új átlagár a csökkentett áfával
Libamáj, szeletelt 12 999 10 999 n.a. 11 999 9 920
Libamáj darabok 11 699 (hájjal) 7 999 10 159 9 952 8 228
Libacomb 3 499 n.a. 2 412 2 955 2 443
Kacsamell 3 799 n.a. 2 793 3 296 2 725
Csirkemell filé 1 789 1 589 1 383 (fagyos) 1 587 1 312
Tanyasi csirkemell filé 2 769 2 699 n.a. 2 734 2 260
Csirke farhát 249 229 126 201 166
Hízott kacsamáj 8 990 7 999 5 841 7 610 6 292
Kacsamáj 1 499 5 999 1 485 2 994 2 476
Forrás: Azénpénzem.hu-gyűjtés
Economx
Economx

Ez is érdekelhet