BUX 130632.44 -0,63 %
OTP 39900 -2,92 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

A dinnye miatt áll a bál a Tescónál

Teherautókról dobáltak dinnyét a termelők a budaörsi Tesco épülete elé szerdán, hogy ezzel is tiltakozzanak árpolitikája ellen, feltételezve, hogy a cég túlzottan alacsony akciós árai lenyomják a felvásárlási árakat. A Tesco azonban hangsúlyozta, hogy az akcióban a már korábban felvásárolt túlkészletet értékesíti néhány áruház, és a cégnek nem célja az árak lenyomása.

2016. július 27. szerda, 13:03

Az áruházlánc hétfőn kilónkénti 49 forintos dinnyeakciót hirdetett, ami 20-25 forintos felvásárlási árat generál, és ezzel súlyos veszteséget okoz a szezon közepén az ágazatnak - mondta Oravecz Tamás, a Dinnyetermelők Országos Egyesületének elnöke az MTI-nek. Kifogásolta, hogy az áruházlánc az öt éve tartó agrárkormányzati fogyasztásélénkítő és kóstoltató akciókban sem vesz részt, és további problémának tartotta, hogy a Tesco \"tönkreteszi az exportpiacokat\" az interneten is terjedő árcédulával, miszerint bruttó 15 centért árulják a dinnyét Magyarországon.

Az áruházlánc ugyan 79 forintra emelte a magyar dinnye kilónként árát, de a szövetség szerint 100 forintos kilónkénti fogyasztói ár lenne elfogadható. Az elnök azt sem tartotta ésszerűnek, hogy az áruházlánc szavatosság előtti készletkisöpréssel indokolta az alacsony árat.

A Tesco közleményében hangsúlyozta, hogy nem célja az árak lenyomása, a dinnye kilónkénti akciós ára 99 forint, alacsonyabb ár a túlkészlet miatt fordulhat elő egyes áruházakban. Hozzátették, hogy a mostani görögdinnye-kampány célja a választék népszerűsítése, hogy vásárlók megismerjék a jobb beltartalmú fekete héjú magszegény, sárgahúsú és mini görögdinnyéket. Az akcióban szereplő minden görögdinnyét magyar szállító partnerektől szerezett be az áruházlánc.

Az elmúlt években a Tesco szoros kapcsolatot alakított ki a hazai szállító partnerekkel, akikkel előre egyeztetett termeltetési terv alapján dolgozik a vállalat, és a tavalyi évhez hasonlóan külföldön, a Tesco hálózatán belül is felkerül a polcokra a magyar görögdinnye - írták a közleményben.

Tavaly Magyarországon a nyári szezonban értékesített görögdinnye mennyisége importtal együtt 8,5 millió kilogramm volt, ebből 7 millió kilogramm a Magyarországon termesztett. Az idei szezonban közel 9,5 millió kilogramm görögdinnye értékesítését szeretné elérni a vállalat, melyből 8 millió kilogramm hazai dinnye értékesítését tervezi - áll a közleményben. Megjegyezték azt is, az áruházlánc várhatóan ugyancsak 8 millió kilogrammot exportál majd a cseh, szlovák és lengyel piacra, szemben a 2015-ben exportált 6 millió kilogrammal.

MTI
MTI

Ez is érdekelhet