BUX 131460.20 -0,24 %
OTP 41100 0,96 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Az állam 259 milliárdot tartott a brókercégeknél

Több érdekesség is kiderül azokból a válaszokból, amelyeket a tárcák írtak a szocialisták írásbeli kérdéseire - írta az Index.

2015. április 24. péntek, 19:05

Mely állami szervezetek, mely brókercégeknél helyeztek el közpénzt 2010 óta, összesen mekkora összegben? - egyebek mellett erről is kérdezte a szocialista Tóth Bertalan a miniszterelnököt, miután Orbán Viktor néhány héttel ezelőtt egy interjúban azt mondta: \"fel kell számolni azt a kockázatos megoldást, hogy brókercégeknél vannak adófizetői forintok.\"

Az Orbánnak feltett kérdésre Semjén Zsolt válaszolt írásban. Eszerint 2002 óta rengeteg közpénzt bízott az állam brókercégekre, és a 2010 utáni kormányok esetében is kimutathatók befektetési ügyletek. Amiből a jelenleg is aktív befektetési szolgáltatóknál kezelt ügyletek összértéke mintegy 259 milliárd forint - írta a portál.

Semjén gyorsan hozzátette, ennek az összegnek jelentős százaléka a 2010 előtti kormányok alatt kötött egyes szerződések maradványa. Válaszából nem derül ki, hogy a közölt összeg pontosan mely időszakra vonatkozik, csak annyi, hogy maga a teljes vizsgált időszak 2002-2015 volt.

A miniszterelnök-helyettes azt írta, hogy 2002-2010 között a szocialista kormányok, a minisztériumaikon és háttérintézményeiken keresztül több mint 300 milliárd forint értékben kötöttek befektetési szolgáltatókkal szerződéseket. Ebből közel 5 milliárd a Quaestor csoporthoz köthető.

A Miniszterelnöki Hivatal a Gyurcsány-kormány alatt több mint 4 milliárd forint összértékben kötött ügyleteket, Bajnai Gordon vezetése alatt a hivatal több mint 33 milliárd forintot meghaladó összegben kötött ügyleteket brókercégekkel. A 2010 utáni ügyleteket Semjén nem részletezte.

Economx
Economx

Ez is érdekelhet