BUX 130632.44 -0,63 %
OTP 39900 -2,92 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Tízmilliádot nyerhető hálózatépítésre

2011. november 25. péntek, 12:30

Fotó: Dömötör Csaba / Pelsőczy Csaba

A kormányzat az Új Széchenyi Terv keretében támogatja azokon a helyeken a szélessávú távközlési infrastruktúra kiépítését, ahol erre piaci alapon a belátható jövőben nem is kerülne sor. A napokban megkezdődött az ezzel kapcsolatos pályázati kiírás társadalmi egyeztetése, a tervezetet december 8-ig lehet véleményezni.

A konstrukció alapvető célja, hogy a támogatott beruházás révén az érintett településeken nyílt hozzáférést biztosító, technológia-semleges körzethálózati csatlakozás épüljön ki. A pályázat keretében megvalósuló projektek támogatására 12 milliárd forint áll rendelkezésre; az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 100 millió, legfeljebb 3 milliárd forint. Az elnyerhető támogatás mértéke - a támogatási térkép alapján és a pályázó méretétől függően - maximum az összes elszámolható költség 30-70 százaléka lehet.
Egy pályázó több ajánlatot  is benyújthat, de az egymással szomszédos kistérségeket összevont projektben kell megpályázni. Az előzetes felmérések során 1142 érintett település lehet.

Diószegi József
Diószegi József

Ez is érdekelhet