Nem várható a földgáz a hazai energiatermelésben betöltött részarányának csökkenése, különösen a Japánban történtek után. Magyarország földgáz-felhasználása kissé nőni fog, főleg az erőművi igények miatt - mondta Koncz Lázló, a Főgáz Zrt. vezérigazgatója az Energiainfo.hu és a KPMG sajtóbeszélgetésén.
A megújuló-célokkal párhuzamosan, azokhoz hasonló célt tölthet be a földgáz, a károsanyag-kibocsátásban pozitív a szerepe - tette hozzá Ságodi Attila, a KPMG energetikai tanácsadásának partnere. Koncz szerint Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter egy, a héten tartott háttérbeszélgetésen úgy fogalmazott, egyértelmű politikai cél a közüzemi díjak emelésének elkerülése.
Reális lehet az a politikai szándék, hogy a kontrollálható költségekben ne legyen emelkedés (ezek a kiskereskedelmi ár 30 százalékát teszik ki), a fennmaradó 70 százalék azonban a világpiaci ár - erre sem a magyar kormánynak, sem a piaci szereplők nem rendelkeznek ráhatással - tette hozzá Ságodi. Az egyetemes szolgáltatás minden eleme hatósági áras, kivéve az árfolyamkockázatot, amelyet a decemberben egy évre előre (207 forintoson) rögzített dollárárfolyam jelent - hangsúlyozta a vezérigazgató.
Az egyetemes szolgáltatásban 5,94 forint köbméterenkénti elismert árrést alkalmazhatnak a szolgáltatók, ennek kell fedezetet nyújtania minden felmerülő költségekre. Mindez valamivel nullszaldó feletti eredményre ad lehetőséget, minden ármoratórium vagy válságadó így veszteségként jelenik meg Koncz szerint.
Az egyetemes szolgáltató egy fogyasztóra eső teljes árrése így átlagosan 12-15 ezer forint, amely nem ad lehetőséget komoly akvizícióra - a Főgáz számára ezért volt fontos az EMFESZ-ügyfelek (gyakorlatilag befektetés nélküli) megszerzése. A Főgáz a szabadpiacon is és az egyetemes szolgáltatásban is egymilliárd forintot fizet válságadóként, az ármoratórium 2 milliárd forint veszteséget jelentett tavaly a társaságnak. Mindezek oda vezetnek, hogy még jobban elválik az egyetemes szolgáltatás ára a versenypiacitól, utóbbi területen ugyanis megjelenik a világpiaci áremelkedés.
A vezérigazgató kontraproduktívnak nevezte a jelenlegi szabályozást, mivel az nem ösztönzi a szolgáltatókat hatékonyságnövelésre, ahogy fogalmazott, a 4,5 százalékra csökkentett egyetemes szolgáltatásbeli tőkeköltség mellett nincs realitása a befektetéseknek, amikor a banki kamatok is e szint felett vannak, miközben az elosztási tarifa szabályozása éves 5 százalékos hatékonyságnövelést követelne meg.
Az átvett EMFESZ-ügyfelek kapcsán a vezérigazgató elmondta, a kérelmezett egyetemes szolgáltatói engedélyt egyelőre nem kapta meg a Főgáz a Tigáz területére, az eddigi adatok alapján a 75 ezer Tigáz-területen átvett EMFESZ-es közül 1500 jelezte, hogy visszatérne korábbi szolgáltatójához, a Budapesten a Tigázhoz végső menedékesként került 60 ezer fogyasztó közül azonban ötezren ismét a Főgázt választanák.
