A Neo Hungary Kft. és az ISD Dunaferr Zrt. pénteken jelentette be a Neo Industries 2,1 millió eurós összberuházású üzemének befejezését Dunaújvárosban.
A legkorszerűbb hengerkrómozó, és elektroeróziós henger-előkészítő üzem elsősorban az ISD Dunaferr Zrt. technológiájához kapcsolódó hengereknek, illetve Dunaújváros közelében, valamint a környező országokban működő alumínium- és acélművek technológiájához kapcsolódó hengerek krómozását és elektroeróziós kikészítését látja majd el. Az üzem a Neo Industries saját beruházásában készült az ISD Dunaferr hideghengerművében, építése tavaly júniusban kezdődött.
A Neo Industries örömmel élt azzal a lehetőséggel, hogy ilyen módon részt vegyen az ISD Dunaferr fejlesztésében - mondta Kevin Walsh, a Neo Industries LLC elnöke. Valeriy Naumenko, az ISD Dunaferr Zrt. vezérigazgatója szerint a partnerség lehetővé teszi, a még magasabb minőségű termékek előállítását a társaság számára.
Naumenko elmondta: az ISD Dunaferr tavaly az előzetes adatok alapján 258,1 milliárd forintos nettó értékesítési árbevételt ért el, 65 százalékban exportból. Ez a szint gyakorlatilag megfelel a 2007-es adatoknak, a 2009-es eredménynél pedig közel 70 milliárd forinttal magasabb. A társaság 2010-es várható üzemi eredménye 1,7 milliárd forintos veszteséget mutat, szemben a 2009-es 27,4 milliárdos veszteséggel.
