Az MVM Zrt. pénteki közgyűlése döntött a Kárpát Energo Zrt., és a Mátrai Villamos Művek Termelő (MVMT) Zrt. által előkészítés alatt álló erőművi beruházásokról, valamint a csődeljárás alatt álló Vértesi Erőmű Zrt. (VÉ) jövőjéről - közölte a társaság.
Az MVM vizsgálata alapján a Kárpát Energo beruházás néven ismert vásárosnaményi erőműfejlesztés fenntartása további 10-15 milliárdos veszteséget jelentene, ezért a közgyűlés úgy határozott, hogy a beruházás a jelenlegi feltételek mellett nem folytatható, így annak finanszírozását megszünteti.
A közgyűlés emellett felhatalmazta az MVM igazgatóságát, hogy szüntesse meg az MVM ERBE Zrt. és a Kárpát Energo közötti szerződést a megfelelő jogi és elszámolási feladatok végrehajtásával.
A közlemény szerint a közgyűlés azonnali konkrét lépésekre hatalmazta fel az MVM igazgatóságát az MVTM keretén belül tervezett, várhatóan veszteséggel járó, még előkészítés alatt álló beruházás leállításával kapcsolatban, amit a 2008 után kedvezőtlenül változó árampiaci és pénzügyi környezet indokolta.
A VÉ kapcsán is döntés született: ez alapján a társaság szénfillér-támogatás rendelkezésre állásának függvényében biztosítani kívánja a működés fenntartásához szükséges finanszírozást.
A közgyűlés tudomásul vette, hogy amennyiben az erőművel szemben folyamatban lévő csődeljárásban nem jön létre hitelezői egyezség, akkor a bíróság elrendeli a VÉ felszámolását.
