Csányi Sándor, az OTP elnöke, és Hernádi Zsolt, a Mol elnöke is felkerült az ötven legjelentősebb feltörekvő piaci cégvezér listájára.
Az FT szubjektív összeállítása a két magyar topmenedzser mellett egy lengyel (Jan Kulczyk, az Kulczyk Investment alapítója), egy cseh (Petr Kellner, a PPF alapítója), két ukrán (Viktor Pincsuk, az Interpipe Group alapítója, illetve Rinat Akhmetov, a System Capital Management tulajdonosa), valamint négy orosz (Vagit Alekpetrov, a Lukoil elnöke, Anatolij Csubajsz, a Rusnano vezérigazgatója, Mikhail Fridman, az Alfa Group elnöke, és Alexej Miller, a Gazprom vezéigazgatója) nevet vonultat fel a régióban.
A Közel-Keletről hét, Ázsiából huszonegy, Afrikából nyolc, Latin-Amerikából pedig négy topmenedzsert tartottak méltónak a gazdasági lap szakértői arra, hogy a legjobb ötven között szerepeljen.
Érdekesség, hogy az ötven legbefolyásosabb cégvezető közül mindössze három nő, s mind ázsiai, valamint az is, hogy a legjobbak között csak két 40 év alatti menedzser szerepel.
A pénzügyi szektorból 14, az energiaszektorból 11 feltörekvő piaci vállalat topmenedzsere került be a legjobbak közé.
