Az osztrák tőzsdéhez köthető, egyik legmodernebb digitális nyomda, a Börsedruck GmbH és piacának megszerzésével tovább erősíti régiós vezető szerepét a Prime Rate Kft. a digitális nyomtatás területén. Nyolc hónapos előkészítést és tárgyalást követően jött létre a megállapodás, amelynek jogi lezárásánál tartunk - mondta lapunknak Tomcsányi Péter, a Prime Rate ügyvezető igazgatója.
Az osztrák piacon évek óta jelen lévő magyar társaság a tavalyi 1,5 millió eurós exportjának megduplázását várja az akvizíciótól, valamint hosszú távon a gyártókapacitás bővülésével (amivel lehetővé válik a három műszakos termelés) eredményességének növelését. A bécsi nyomdából a Prime Rate újpesti, Megyeri úti szolgáltató központjába kerül egy Océ 9220-as, tekercses digitális nyomdagép és több különböző kötészeti berendezés is.
Az év végére már hárommilliárd forint feletti árbevételt terveznek, ami több mint 600 millió forinttal haladná meg az előző évi forgalmat. A legértékesebb számunkra, hogy az Ausztriában jól csengő Börsedruck névvel és a jól képzett kereskedelmi munkatársak átvételével egy olyan piacot nyerünk, amelyet csak nehezen, évek alatt sikerült volna saját magunknak megszerezni - hangsúlyozta az ügyvezető. A Börsedruck és a Prime Rate is saját nevén folytatja tovább ausztriai tevékenységét. Az akvizíció üzletrészcserével jön létre, a Börsedruck-tulajdonos Berger nyomda (Ferdinand Berger & Söhne GmbH) cserébe nyolcszázalékos és a jövő évi forgalomtól függően plusz két százalék tulajdonrészt szerez Prime Rate Kft.-ben.
Az 1994-ben alapított, jelenleg magyar magánszemélyek érdekeltségében lévő, 222 millió forint jegyzett tőkéjű kft. 2003 decemberében szerezte meg - részben részvényvásárlással, részben a tulajdonosi kör összeolvadásával - a PXP Első Digitális Nyomda Rt.-t, amellyel az ország és a kelet-közép-európai régió egyik vezető nyomdájává vált. A cég folyamatosan fejleszt, 2005 szeptemberében adta át a 3500 négyzetméteres, gyártó-, raktár- és irodahelyiségeket magában foglaló szolgáltató központját.
A digitális nyomtatás területén piacvezető Xerox nagygépeit használja, az eddig meglévő tizenkét nyomógépének együttes teljesítménye napi 1,5 millió A/4-es oldal. Új beruházásként egy Xerox Nuvera 288-ast (amely percenként 288 fekete-fehér kétoldalas vágott lapot képes gyártani) állított munkába, amely a világ jelenlegi legmodernebb íves digitális nyomógépe. Magyarországon jelenleg három Xerox Nuvera gép található, mindegyik a Prime Rate nyomdájában. Mindig konzervatív módon hajtottuk végre beruházásainkat, eszközeinket nem terheli bankhitel, csak saját forrásból fejlesztünk - tette hozzá Tomcsányi.
A hazai nyomdaipart is sújtó válságot a Prime Rate szinte alig érzékeli, az ügyvezető szerint stabil és eredményesen működő cége mindig arra törekedett, hogy értéknövelt szolgáltatásokat nyújtson ügyfeleinek. Így a nyomtatás és kötészet mellett grafikai tervezést, raktározást és kiszállítást is nyújt a partnereknek. Az elsősorban nem ár-, hanem szolgáltatás- és kapcsolatérzékeny ügyfelek között nagyrészt bankok, biztosítók és nagy ipari vállalatok találhatók. Marketinganyagok, dm levelek, cserélhető lapos és egyéb üzleti kiadványok mellett 1500 példányszám alatti szakkönyvek megjelentetésével foglalkozik.
Profiljába jól beleillik a hasonló szegmensben tevékenykedő Börsedruck bekebelezése, amely nagy volumenű fejlesztései, a konkurenciaharc és a legnagyobb, tőzsdei megrendelőjének elvesztése miatt került nehéz helyzetbe. Az osztrák cég az elmúlt években végrehajtott beruházásaihoz nem tudott elegendő munkát szerezni, a vállalási árak pedig a nyomdák közötti verseny miatt Ausztriában is jelentősen csökkentek, így a nyomda tulajdonosai a túlélés érdekében együttműködést kerestek más cégekkel; így került a képbe egyik konkurensként a Prime Rate - mondta Tomcsányi.
