Jonathan Moore, a repteret fejlesztő és üzemeltető Cape Clear Aviation Kft. ügyvezetője azt mondta: szándékaik szerint szeretnék nemcsak elérni, de meg is haladni a tavalyi, mintegy 110 ezres utasszámot.
A térségi, és politikai pártokon átívelő összefogásnak köszönhetően ismét megnyitott légi bázis egyelőre heti három alkalommal a Lufthansa düsseldorfi, hamburgi és frankfurti gépeit fogadja és indítja, a korábban legnagyobb forgalmat hozó Ryanair-rel még zajlanak a tárgyalások.
Az államnak is érdeke, hogy ez a befektetés ne vesszen el, hiszen az ide érkező utasok közvetetten 6 milliárd forint turisztikai bevételt hoznak és 1,5 milliárd forint áfát - mondta Suchman Tamás, a kiemelt fejlesztésekért felelős kormánybiztos. A FlyBalatont ugyanakkor elengedhetetlennek nevezte a jövő májusi, sávolyi Moto-GP futamok kapcsán indított fejlesztésekhez is.
Az állam az engedélyek megszerzésének gyorsításával, illetve a Hungarocontrollal, mint száz százalékos állami tulajdonú társasággal történt kedvezőbb szerződéskötéssel igyekezett segíteni, ami az eddiginél olcsóbb üzemeltetést tesz lehetové - mondta Puch László, a Pénzügyminisztérium államtitkára.
Jonathan Moore az MTI kérdésére nem kívánta megerősíteni, hogy valóban elszámolási problémák álltak a repülőtér téli kényszerű üzemszünete mögött. Azt mondta, hogy közös megegyezéssel vált meg a repülőtér tulajdonosi köre a korábbi menedzsmenttől, a leállásnak pusztán gazdasági okai voltak, nem volt fenntartható a téli működtetés.
