Az MVM-stratégia fő irányai változatlanok, a hangsúlyok azonban módosultak - mondta el az MTI-nek Mártha Imre, az MVM vezérigazgatója.
A társaságcsoport az áramellátás minden területén, a teljes vertikumban jelen kíván lenni. Erre megragad minden adódó, üzletileg kedvező lehetőséget - mondta Mártha Imre -, példaként az Elműben, illetve az Émászban nemrégiben vásárolt részvényeket említve. A válság miatt alulértékelt, de kiemelkedően jó hozamot produkáló papírok utáni osztalék ugyanis a jövőben már az állami tulajdonú cégcsoportot gyarapíthatja.
Az aktualizált stratégia már figyelembe vette a gazdasági válság miatt indokolt hangsúlymódosításokat. Ez leginkább a jövőbeni befektetésekre, akvizíciókra vonatkozó elképzeléseknél jelentkezik: Az MVM csoport minden erejével a hazai fejlesztésekre, és befektetésekre koncentrál. A cég továbbra is kiemelten kezeli a termelési portfolió fejlesztését, az MVM Partner leánycégén keresztül erősíti a kiskereskedelmi piacon való jelenlétét, de fokozatosan visszavonul a távhőtermelésből.
A következő években, 2015-ig az MVM mintegy egymilliárd euró nagyságrendű erőművi beruházásban vesz részt.
A beruházások finanszírozását firtató kérdésre Mártha Imre utalva a pénzügyi válság miatt növekvő hitelköltségekre az MTI-nek azt válaszolta: "ez nem jelent problémát". Magyarázatként hozzáfűzte: az MVM csoport a meglévő hitelkeretébol biztosítani tudja a szükséges finanszírozást. A cégcsoport egyébként jó adós, nem csak az eszközei értékének nagysága miatt, hanem azért is, mert a társaság eladósodottsága rendkívül alacsony. Ha szükség lesz is további külső forrásra, akkor az MVM legfeljebb csak rövid lejáratú áthidaló hitelt vesz fel - fűzte hozzá.
A több százmillió forintos beruházást igénylő, törvény által is előírt magyarországi áramtőzsde megtérülése jelenleg kétségesnek látszik - mondta Mártha Imre. Az MVM komoly nemzetközi tanúsító cégeket kért fel, hogy minősítsék a leendő hazai áramtőzsde üzleti tervét, de egyetlen esetben sem kapott olyan véleményt, hogy az legalább a működéshez szükséges befektetés megtérülését biztosítaná. Emiatt az állami tulajdonú MVM Igazgatósága nem volt abban a helyzetben, hogy jóváhagyja a várhatóan komoly veszteséget termelő projekt indítását. A kibontakozó gazdasági válság a vezérigazgató megítélése szerint csak tovább rontott e helyzeten. Ezért az MVM arra kérte a kormányzatot, hogy járuljon hozzá a válság miatt az áramtőzsde megalakításának elhalasztásához.
