BUX 132046.37 0,27 %
OTP 41080 0,0 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Nagy a versengés a kgfb-piacon

Az Allianz Biztosító vezeti a mezőnyt a 2009-es kötelező biztosításokért folyó versenyben a Netrisk.hu biztosítási portálon kötött első hatezer kötés alapján.

2008. november 2. vasárnap, 13:45

Az Allianz az új szerződések mintegy harmadát vitte el eddig, nyomában a piacon most debütált Wabard biztosítóval, mely 17 százalékos részesedéssel áll jelenleg a 2. helyen - közölte a Netrisk.

Az autósok érdeklődésére jellemző, hogy a kampány első két napján csaknem százezren voltak kíváncsiak jövő évi gfb díjaikra a piacvezető biztosítási portálon. Az első két nap statisztikája alapján az átlagdíj mintegy 30 ezer forint, vagyis gyakorlatilag megegyezik az előző évivel. A MÁV Biztosító kiesése tehát nem járt a tarifák érdemi emelkedésével. Az első két helyezett biztosítótársaság közül az Allianznál kötött szerződések átlagdíja magasabb, 37 ezer forint, míg a Wabard biztosítóé a legalacsonyabb, 22 ezer forint jelenleg.

Bár az Allianz jelentős előnnyel vezet riválisai előtt, lakhelytől, életkortól, az igénybe vehető kedvezményektől függően változik, mely biztosító ajánlata a legkedvezőbb egy-egy ügyfél számára. Az első statisztikai adatok szerint tíz biztosítótársaság van versenyben: az Allianz és a Wabard mellett az Aegon, az OTP Garancia, a Köbe, a Groupama, az Union, a Genertel, a Posta Biztosító és a Generali nagyjából azonos arányban osztozik az új szerződéskötések mintegy felén.

Eközben öt biztosítótársaság gyakorlatilag labdába sem tud rúgni az erős versenyben. A legnagyobb vesztesek között van a tavaly jól szereplő K&H, melynek piaci részesedése az új kötésekből most mindössze egy százalék, és a TIR Biztosító Egyesület, mely az első hatezer szerződésből mindössze nyolcat tudott kötni. Hasonlóan minimális részesedést ért el eddig a Signal, és az Uniqa, nem beszélve a szintén most piacra lépett MKB Biztosítóról, mely mindössze hat új ügyfelet szerzett az első két napon.

NAPI Online
NAPI Online

Ez is érdekelhet