Ezt Neeraj Kanwar, az Apollo Tyres alelnöke és társigazgatója mondta el Gyöngyösön, amikor ma megnyitották a beruházáshoz kapcsolódó információs irodát, melynek célja, hogy a cég és a városlakók kommunikációját elősegítse.
A beruházás megkezdéséhez a környezetvédelmi engedély kivételével már mindegyik engedéllyel rendelkezik társaság. Kanwar azt reméli, hogy az utolsó engedélyt már az idén októberre beszerezhetik, ezt követően pedig már decemberben elkezdhetik az építkezéseket, melyek értéke 200 millió euró. 2010 közepére tervezik a gyártás indítását.
A magyarországi vállalkozás kezdetben 900 főnek biztosítana munkát, egy második ütemben pedig további 600 alkalmazottat foglalkoztatna. A cég azonban nem csak a gyártási folyamatokat végezné itt, de egybenkutató-fejlesztő központot is telepítene Magyarországra. Itt kezdetben 50-60 magasan képzett szakembert alkalmaznának, ami a későbbiekben akár 100 fölé is nőhet. Ezzel kapcsolatban már tárgyalnak Miskolci Egyetemmel a közös képzés lehetőségeiről.
A gyöngyösi lesz a vállalat Indián kívüli legnagyobb beruházása. A gumiabroncs-gyártó cég Indiában és Dél-Afrikában működtet üzemeket.
A Hiesz György, Gyöngyös polgármestere szóba hozta, hogy a városban korábban egy a beruházás meghiúsítására irányuló aláírás-gyűjtésbe kezdtek, amelynek eredményét a jegyző végül nem hitelesítette. Az eljárás bíróságon folytatódhat.
A Napi Online arra vonatkozó kérdésére viszont, hogy tartanak-e két vasat a tűzben, vagyis, hogy van-e máshol kiszemelt helyszínük, ahol tárgyalásokat folytatnak, illetve hogy meddig hajlandók kivárni a helyzet rendeződését Neeraj Kanwar azt válaszolta, hogy a társaság szeretne mielőbb idetelepülni. A partnereken múlik a beruházás tényleges megkezdésének időpontja.
A beruházás állami és önkormányzati támogatás mértékéről Kanwar úgy nyilatkozott, hogy az EU-ban szokásos támogatásra tartanak igényt.
