A történet háttere, hogy a tulajdonosok a 2001 márciusától megjelenő Színes Mai Lapot az RK hozzájárulása, illetve engedélye nélkül vezették be, illetve tartották a sajtópiacon. Ezt az álláspontot a Ringier-csoport a Fővárosi Ítélőtábla és a Legfelsőbb Bíróság (NAPI Gazdaság, 2003. november 19., 4. oldal) jogerős döntésével helyben hagyott ítéletre alapozza. (Az RK által több mint három évvel ezelőtt – védjegybitorlás, valamint szolgai utánzás címén – kezdeményezett perekben a HRM-et elmarasztaló ítéletek születtek.) A HRM tavaly novemberben ugyan változtatott a Színes Mai Lap logóján, ám a lap nevén nem. A mostani perrel megbízott ügyvédi iroda szerint egy következő perben a HRM-nek nem sikerült ennek jogszerűségéről a Pesti Központi Kerületi Bíróságot meggyőznie, amely kimondta, hogy amíg a szóvédjegyen nem változtatnak, addig a Ringier-nek joga van a védjegybitorlás miatti végrehajtási eljárást folytatni (NAPI gazdaság, 2004. április 27., 6. oldal).
A Ringiert képviselő ügyvéd tájékoztatása szerint a gazdagodás visszatérítése és a kártérítés összege – számításaik szerint – meghaladja az egymilliárd forintot, ami az eltelt időszak kamatos kamatait nem tartalmazza. A számítás alapja – a nemzetközi és részben hazai gyakorlat szerint –, hogy meghatározható a vélelmezett licencdíj, amit márkanevekért vagy kiadói jogokért szokás fizetni, de más megalapozott szakmai érvelést is követhetőnek tart a felperes. Lehetne számítási alap egy olyan szakértői kalkuláció is, amiből kiderülhet, hogy egy napilapmárka piaci bevezetése mekkora összegű befektetést igényel, s milyen megtakarítást jelent, ha ugyanezt a lapot a piacon már sikert elért, ám más tulajdonában lévő újsághoz hasonló jellemzők szerint jelenteti meg egy kiadó.
A Ringiert képviselő ügyvéd fejtegetése szerint a nulláról indított napilap tartós megjelentetéséhez és sikerességéhez befektetett teljes összegből lehet levonni azt a kevesebb invesztíciót igénylő összeget, ami a hasonlóságból adódik. A kettő közötti különbség is lehet a gazdagodás mértéke. (A kártérítés a gazdagodás összegébe nem számít bele.)
Megkeresésünkig nem kapott az RK által megindított perről értesítést a HRM – tájékoztatta lapunkat L. Kelemen Gábor vezérigazgató, aki egyben a Színes Mai Lap főszerkesztője. Hozzátette, hogy a HRM áll a per elé, s meggyőződése, hogy az RK-nak a már korábban is kilátásba helyezett, gazdagodásra vonatkozó és kártérítési igényét alapos indokokkal kell majd bizonyítania, lévén a cég éppen az érintett időszakban ért, illetve ér el üzleti sikert Magyarország legnagyobb példányszámú napilapjaival.
