A Magyar RTL (RTL Klub) Televízió Rt. az idén 12 százalékkal növelte januári bevételét a tavalyihoz képest, vagyis csak a klasszikus reklámspotok alapján számított, ügynökségi jutalékok levonása nélküli bevétel megközelítette az 1,2 milliárd forintot - tájékoztatott a csatorna. Tavaly az első hónapban 11 százalékos volt a növekedés a 2002. januárihoz képest. A január általában nem számít kiemelkedő hónapnak a televíziós reklámidők értékesítése terén, ezért is meglepő, hogy a csatorna jelentősen növelni tudta bevételét.
Jól teljesített a TV2 is, árbevétele 947,8 millió forint volt, ami 16 százalékos növekedést jelent a tavalyi év első hónapjához képest - derül ki a csatorna közleményéből. A bevételi struktúrának megfelelően a fenti összeg tartalmazza a televízió teljes bevételét, ami a reklámspotok és a szponzorálás esetében az ügynökségi jutalék értékét is magában foglalja. A TV2 hétéves fennállása óta egyébként tavaly könyvelte el legnagyobb üzleti sikerét, s egyelőre úgy tűnik, idén sem törik meg a 2003-as lendület.
