A korábban Volán Tefu Rt. néven ismert Waberer's Csoport ma bejelentette, hogy partneri megállapodást kötött a világ egyik legnagyobb biztosító és pénzügyi szolgáltató társasága, az American International Group egyik leányvállalata, az AIG Capital Partners ("AIGCP") által irányított, 320 millió USA dollárt kezelő magánbefektető alappal, az AIG New Europe Funddal. A közös vállalkozás megvalósulása a Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyásától függ.
A tervek szerint AIG két tagot delegál az igazgatótanácsba: Pierre Mellinger-t, az AIG-CET Capital Management elnök-vezérigazgatóját és Dr. Széphalmi Gézát, az AIG-CET regionális igazgatóját. Pierre Mellinger az igazgatótanács alelnöke, Dr. Bartha Ferenc a felügyelő bizottság új elnöke lesz. A Volán Tefu Rt. Waberer's Rt. néven folytatja működését. Ezzel a partneri megállapodással a Waberer's Csoport és az AIGCP a csoport piaci pozíciójára alapozva terjeszti ki tevékenységét az egész régióra.
Wáberer György, a csoport elnöke és többségi tulajdonosa elmondta, hogy a cégcsoport kapitalizációja lehetővé teszi a társaság sikeres szereplését későbbi privatizációs programokban Magyarországon is. A vállalat további jelentős befektetéseket tervez annak érdekében, hogy a Budapesti Intermodális Logisztikai Központ (BILK) betölthesse szerepét az Európai Unió keleti kapujaként.
