A hírügynökség tudósítása szerint ORFK-hoz még nem érkezett meg a feljelentés és az MTI vezetése sem kapott hivatalos tájékoztatást.
A Népszabadság úgy tudja, az Állami Számvevőszék szerint 300 millió forintos kár keletkezett abból, hogy olyan tévések dolgoznak az MTV-ben, akiket költségvetési támogatásból kifizetett végkielégítéssel küldtek el. Lajos Béla, az ÁSZ jogi osztályának vezetője a feljelentés tényét megerősítve az ügy hátteréről az MTI-nek elmondta: az MTV szerződést kötött a Pénzügyminisztériummal, hogy a végkielégítések fedezetéül támogatást kap az államtól. E szerződés kötött felhasználásra szólt, a megállapodás szerint végkielégítésre kellett kifizetni, s amit nem erre fordított köztelevízió, azt az összeget vissza kellett volna utalnia. Lajos hozzátette: az is ki volt kötve a szerződésben, hogy a leépített és végkielégítésben részesülő alkalmazottakat semmilyen formában, munkavégzésre irányuló jogviszonyban nem foglalkoztathatják az MTV-nél. Az ÁSZ ugyanakkor megállapította, hogy a támogatásként kapott összegnek csak egy részét használták fel végkielégítésre, a céltámogatásból megmaradt összeget visszafizetés helyett másra másra használták fel. A végkielégítéssel elküldött munkatársakat pedig megbízási szerződéssel tovább alkalmazták.
Az ÁSZ az 1997., 1999. és az 2001. évet vizsgálta, és ennek nyomán tett két hete feljelentést az ORFK-nál, jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének bűncselekménye miatt. Az ÁSZ adatai szerint 1997-ben 91,9 millió forintot, 1999-ben 186,6 millió forintot, 2001-ben 250,5 milliót kellett volna visszafizetnie a köztévének, a végkielégítésekre kapott keretből.
Lajos Béla szerint vannak adatok arra, hogy a köztévé megtévesztette az államot, és már a szerződés aláírásakor tudták, az elbocsátott alkalmazottakat vissza fogják venni, és csak azért építették le őket, hogy a támogatáshoz jusson a televízió.
A Népszabadság úgy tudja, az ÁSZ szerint az elmúlt években az elbocsátottak végkielégítésére fordított több mint kétmilliárd forintból az MTV összesen 300 millió forintot fizetett ki olyan személyeknek, akiket az ötéves moratórium ellenére ellenére tovább foglalkoztatott. Az egyik érintett, Rudi Zoltán hírigazgató közölte: tavaly nyári visszatérésekor azt vállalta a szerződésben, hogy öt év alatt visszafizeti a felvett, a Népszabadság értesülése szerint több mint 20 milliós összeget.
