BUX 142632.78 0,63 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Robbanás a hejőcsabai cementgyárban

Vélhetően több tíz millió forintra tehető a kár, illetve a termeléskiesés költsége amiatt, hogy tegnap robbanás történt a Holcim Hungária Rt. hejőcsabai cementgyárában.

2003. május 22. csütörtök, 07:30

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Laskóy Ágnes, a cég kommunikációs igazgatója a NAPI Gazdaságnak elmondta, hogy a robbanás, illetve a túlnyomás a klinkergyártó vonal füstgáz rendszerében történt. A bajt az okozta, hogy a biztonsági rendszerek hibaészlelése után mind a filter, mind pedig a füstgáz ventilátor leállt, a szén adagolása azonban nem.

A közvetlen, illetve elhárítási kár 40–60 millió forint. A termelés az úgynevezett 2-es számú vonalon előreláthatólag két hétig szünetel, a kemencét itt leállították. A gyár termelése ugyanakkor nem állt le teljesen, mivel az 1-es kemence továbbra is működik. Laskóy Ágnes megjegyezte, hogy az említettek ellenére mégis az okoz gondot, hogy a robbanásban megsérült részleg adja a termelés zömét. A hejőcsabai gyár egyébként évente mintegy 900 ezer tonna cementet állít elő. A Holcim Rt.-nek ezenkívül még Lábatlanon van egy gyáregysége, s a csoport összes termelése – a cég saját becslése szerint – 35 százalékát adja a hazai piacnak.

A baleset miatti termeléskiesést a fogyasztók biztosan nem érzik meg, mivel a kínálatot jelentős mennyiségű importált cement bővíti.

NAPI Online
NAPI Online

Ez is érdekelhet