A Fővárosi Bíróság elsőfokú ítéletében ugyan elmarasztalta az Elműt, ám a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által kiszabott kétmilliós bírságot elengedte. Ezt a döntést változtatta meg szerdai ítéletében az LB azzal, hogy egymillió forintos bírságról határozott.
A GVH úgy találta, hogy az Elmű az új rendszerű mérőóra-leolvasási és számlázási rendszer három éve történt bevezetésével visszaélt gazdasági erőfölényével. A GVH Versenytanácsa elsősorban azt, kifogásolta ahogyan az rt. az érintett fogyasztók döntését befolyásolta annak érdekében, hogy azok az új, éves leolvasási rendszert válasszák a havi leolvasás helyett. A fogyasztóknak kiküldött tájékoztatójában az áramszolgáltató a régi rendszerhez ragaszkodókat arra késztette, hogy saját költségükön maguk közöljék, ha az új rendszert nem kívánták alkalmazni, illetve a saját költségükre közöljék a havi óraállást.
Később az Elmű is igyekezett korrigálni a hibát, s 600 ezer válaszborítékot küldött ki ügyfeleinek, a mérőállás bejelentésére ingyenesen hívható telefonszámot létesített, ezen túlmenően bizonyos fogyasztói rászorultság esetén egyéni megbeszélés szerint vállalta a helyszíni óraleolvasást.
Ezt a versenytanács is értékelte, így csak jelképes összegű, 2 millió forintos bírságot szabott ki az Elműre, ám ez ellen az áramszolgáltató a Fővárosi Bíróságnál (FB) fellebbezett. A bíróság 2001. július 5-i ítéletében ugyan elismerte, hogy az Elmű visszaélt gazdasági erőfölényével, ám annyiban megváltoztatta a GVH döntését, hogy mellőzte a 2 millió forintos bírságot. Az FB ítélete ellen a GVH az LB-hez fordult fellebbezéssel, amihez később az Elmű is csatlakozott. Az LB szerdai döntésében az Elmű csatlakozó fellebbezését teljes mértékben elutasította, míg a GVH fellebbezését részben elfogadta és a GVH eredeti 2 millió forintos bírságát 1 millióra mérsékelte.
