A közbeszerzési eljárást - amelyre 24 cég kapott meghívást - tanácsadóként segítették a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium, valamint a Magyar Korcsolyázó Szövetség szakértői.
A korábbi nyilatkozatoknak megfelelően a Szerencsejáték Rt. vállalta, hogy a jégpálya felállításának költségeit kifizeti. A Miniszterelnöki Hivatalban e célra elkülönített összeget, bruttó 45 millió forintot, a kormány egyéb karitatív célokra, gyermekkórházak támogatására, valamint a hajléktalanok téli ellátásához való hozzájárulásra kívánja fordítani.
A jégpálya a budapesti Kossuth Lajos téren, az Országház előtt december 22-től január 2-ig, reggel 10-től este 10-ig lesz látogatható a gyermekek számára, ingyenesen. A legfiatalabb korosztály számára a szülőkkel együtt is lehetőség nyílik a korcsolyázásra. Az 1 800 négyzetméternyi, valódi jéggel borított korcsolyapálya mellett a kivitelező ruhatári sátrak felállításáról, valamint az állandó orvosi ügyeletről is gondoskodik.
