Különösen értékes emlékérmét bocsát ki a Magyar Nemzeti Bank: a félmillió forint névértékű érme több mint 1,1 millió forint értékű színaranyat tartalmaz, az ár azonban valószínűleg ennél magasabb lesz, közel 1,6 millió forint, de csak a legszerencsésebbek juthatnak hozzá.
A szóban forgó érme az idei kibocsátási program legértékesebb darabja, amely emléket állít Szent László magyar királynak. Az emlékérmet az „Országépítő királyok Árpád dinasztiájából” sorozat harmadik részeként bocsátja ki az MNB a 2021-ben megjelent Szent István király és 2023-ban kibocsátott I. András érmék mellett.
Sajnos az érme nem vehető meg névértéken, de ez érthető, hiszen az egy uncia (31 gramm) színarany tartalom önmagában ennél sokkal többet ér.
A pénteki arany és dollárárfolyam alapján (3260 dolláros unciánkénti aranyár és 340-es dollár/forint) az érmében lévő nemesfém önmagában 1,1 millió forintot ér.
A vételár azonban ennél is magasabb: jelenleg még csak tájékoztató árként érhető el, amely 1 millió 590 ezer forint, vagyis 44 százalékkal magasabb a benne lévő arany értékénél.
Ekkora felértékelődés rövid távon nem túl valószínű, de nem is lenne teljesen életszerűtlen, az elmúlt 12 hónapban ugyanis 36,5 százalékkal nőtt az arany árfolyama.
Ezek alapján valószínű, hogy a limitált (500 darabos) elérhetőség a gyűjtők mellett az aranyspekulánsok figyelmét is felkelthette.
A regisztráció pénteken indult, a mindössze 500 darab érméből 350-et sorsolás útján lehet megvenni. Utóbbi időpontja július 21.
Az 1 millió 590 ezer forintos eladási ár egyébként nem végleges, azt a sorsolás napján véglegesítik a kibocsátáskori világpiaci aranyár és a kereslet függvényében. Ha a jelenlegi tájékoztató áron történik meg az értékesítés, akkor a jegybank 795 millió forint bevételre tesz majd szert.
A „Szent László király” emlékérmék elsődleges szerepe az ismeretterjesztés, a mindennapi fizetési forgalomban való használatuk kerülendő – olvasható az MNB ajánlásában.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Mínuszok helyett hőség: így néz ki a karácsony a déli féltekén – képek