Ázsiai részvények hétfőn eséssel zártak, amelynek legfőbb oka, hogy a kínai állományok alulteljesítettek. Utóbbi oka az, hogy a kommunista ország vezetése az újra beinduló gazdasága, valamint az USA-val folytatott kereskedelmi háború lezárásának lehetőségével számolva visszafogta élénkítő lépéseit és törvényi reformjait.
Az MSCI Japánon kívüli Ázsia-csendes-óceáni részvényeinek legszélesebb indexe 0,3 százalékot veszített. Míg a Shanghai Composite index 1,3 százalékkal, a dél-koreai KOSPI 0,2 százalékkal csökkent, Japán Nikkei értéke pedig kevéssé változott - írja a Reuters.
A portál szerint drágulni kezdett a Brent és a WTI is, miután a Fehér Ház bejelentette, hogy május 2-től az amerikai külügyminisztérium már nem ad szankciómentességet olyan országnak, amely jelenleg az Iránból importál nyers- vagy feldolgozott kőolajat. A Reutersnek nyilatkozó szakértők szerint az amúgy is feszes olajpiacon a kínálat kiesése további drágulást eredményez majd.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat