Nem zárult le a tervezett határidőig a Waberer's International többségi tulajdonszerzése a GYSEV Cargo vállalatban – erről csütörtökön adott hírt a logisztikai társaság.
A közlemény szerint a tranzakciót a finanszírozói jóváhagyás (EIB) elmaradása miatt nem sikerült az eredeti terveknek megfelelően lezárni.
Kapcsolódó
Mint ismert, tavaly decemberben jelentették be a felek, hogy a Waberer's megvenné a GYSEV Cargo 62,5 százalékát, majd ezt a tulajdonrészt tőkeemelés útján 70 százalékra növelte volna.
Ugyanakkor a felek (Waberer’s, GYSEV és GYSEV Cargo) a tavaly megfogalmazott üzleti célokat megvalósíthatónak gondolják, ezért
csütörtökön új együttműködési szándéknyilatkozatot írtak alá, amely szerint megvizsgálják az adásvételi tranzakció végrehajtásának lehetőségeit, illetve hogy milyen üzleti struktúra és ütemezés mellett tudnak kölcsönösen kedvező üzleti fejlesztéseket végrehajtani.
Az ügy előzménye, hogy tavaly decemberben a magyar állam többségi tulajdonrészt szerzett a GYSEV-ben, majd néhány hét múlva bejelentették, hogy a GYSEV Cargo részvényeket eladják a Waberer'snek. A logisztikai társaság többségi tulajdonosa (a BDPST-n keresztül) Tiborcz István.
A G7 már júliusban arról írt, hogy az Európai Beruházási Bank (EIB), mint a GYSEV hitelezője az a pénzintézet, amely blokkolja az adásvételt.
Barna Zsolt, a társaság elnök-vezérigazgatója elmondta:
a GYSEV Cargo tranzakció mellett társaságunk folyamatosan vizsgálja további hazai és regionális vasúti logisztikai szolgáltatók esetleges megvásárlását.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban