Donald Trump amerikai elnök újabb lépést tett az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi háborúban:
- a kínai importtermékekre kivetett vámtarifát 104 százalékról 125 százalékra emelte;
- bár tegnap több más kereskedelmi partnerrel szemben visszavonulót fújt, Kína esetében tovább szigorította álláspontját;
- sokat nem kellett várni a pekingi válaszra, mely szerint Kína 84 százalékos vámot vezetett be az amerikai termékekre, és továbbra is „végsőkig küzdést” ígér a gazdasági szembenállásban.
A kínai és hongkongi tőzsdék a hírre mégis emelkedéssel reagáltak – írja összeállításában a Yahoo Finance.
A CSI 300 és a Hang Seng indexek erősödtek, amit az elemzők részben a várható kínai gazdaságélénkítő intézkedéseknek, részben az állami részvényvásárlásoknak tulajdonítanak. A befektetők abban bíznak, hogy a pekingi kormány lépésekkel ellensúlyozza majd az amerikai vámok hatásait.
A kommentárok alapján a szakértők többsége úgy látja, hogy
a helyzet még korántsem stabilizálódott.
Hong Hao, a Huafu International vezérigazgatója szerint Kína most jóval felkészültebb, mint a korábbi években, és már nem olyan sebezhető az amerikai exporttól való függés miatt. Más elemzők, például Sat Duhra a Janus Hendersontól, inkább a volatilitás elhúzódására figyelmeztetnek, és csak néhány szektorban látnak kedvező befektetési lehetőséget Kínában.
Többen is Trump stratégiáját bírálták: Liam Zhou szerint az ilyen „önkényes” vámemelések hosszabb távon az amerikai gazdaságnak is árthatnak, és nem oldják meg az alapvető problémákat, mint például az államadósság vagy a gyártás kiszervezése. Jason Chan és Charu Chanana arra hívták fel a figyelmet, hogy bár a piaci hangulat átmenetileg javult, a tárgyalások kimenetele továbbra is bizonytalan, és a következő hetekben fokozott árfolyam-ingadozásra lehet számítani.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Brutálisan kilőtt az arany ára
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
A párnaciha még mindig menő, pedig ezzel több száz milliárd forintnyi kamatról mondunk le