Hiába nyitott 2 százalékos emelkedéssel a BUX, nem sokáig tartott ki a vételi erő a hazai tőzsdén, délre szinte a hétfői záróértékre ereszkedett vissza a Budapesti Értéktőzsde vezető indexe.
A forgalom az OTP-ben ezúttal is átlag feletti, meghaladja a 7 milliárd forintot. Itt 17 700 forintig vitte a reggeli lendület a papírt, ahonnan lefordult a kurzus, jelenleg mínusz 0,4 százalékon áll.
A Richter még 1 százalékos pluszban van, ami nem túl sok, ahhoz képest, hogy a vártnál jobb negyedéves számokról jelentett kedd reggel a gyógyszergyártó.
A vezető európai tőzsdeindexek lényegében a hétfői záróérték közelében toporognak, ilyen tekintetben a BUX együtt mozog a főbb piacokkal.
A helyzet úgy áll, hogy a fél világ az amerikai határidős indexeket figyeli, az ott látottakat követik a piacok. Reggel még 1-1,3 százalékos nyitást jeleztek előre a futures indexek, most viszont már nem ennyire derűs a kép, jó esetben 0,5-0,7 százalékos emelkedéssel nyithatnak az indexek, ami korrekciónak is csak jóindulattal nevezhető a hétfői 2,6-3 százalékos zuhanáshoz képest.
Nem jó jel a dollár erősödése sem, ilyenkor a feltörekvő piaci tőzsdék és devizák nem igazán tudnak jól szerepelni. Egyébként a dollár azért korrigálhat, mert a tegnapi ISM feldogozóipari index adat arra utalt, még sincs recesszióban az amerikai gazdaság, és talán félre lehet tenni a rendkívüli Fed-kamatcsökkentés forgatókönyvét.
Egyébként a magyar fizetőeszköz továbbra is állja a sarat, az euró-forint keresztárfolyam 397,6 körül ingadozik. A bitcoin 1 százalékkal esik tovább, jelenleg 55 ezer dollár körül mozog a token árfolyama. A nyersanyagoknál is a szokottnál nagyobb mozgások figyelhetők meg, az arany 0,4 százalékkal drágult, és felfele tartanak a nyersolaj jegyzésárak is.
Hiába jött kedvező makrogazdasági adat (ISM szolgáltatói BMI), az aggodalmak nem szűntek meg – írta az Erste Marketen Miró József vezető elemző – hozzátéve, a hétfőihez hasonló nagy forgalmú esések komoly nyomot hagynak az árfolyamgrafikonokon, amit nehéz és hosszabb folyamat lesz kiheverni.
Plusz egy ilyen tisztulási folyamat általában hosszabb ideig szokott tartani. Maradhattak még aknák a rendszerben. Így talán nem meglepő a piaci szereplők óvatos hozzáállása az emelkedéshez.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Visszacsapott a Nébih a természetvédőknek, nem mérgezőek a magyar almák
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!