A részvénypiac forgalma 43,10 milliárd forint volt a múlt heti 65,35 milliárd forint után, a vezető részvények árfolyama vegyesen változott.

A héten a Mol árfolyama 2,32 százalékkal csökkent, 2024 forinton zárt pénteken, heti forgalma meghaladta a 8,04 milliárd forintot.

A Magyar Telekom árfolyama 1,19 százalékkal csökkent a héten, pénteki záróára 415 forint volt, heti forgalma 549,8 millió forintot tett ki.

Az OTP jegyzése a héten 0,04 százalékkal emelkedett, pénteken 13 200 forinton zárt, heti forgalma meghaladta a 17,8 milliárd forintot.

A Richter árfolyama a héten 0,23 százalékkal emelkedett, pénteken 8685 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma meghaladta a 14,48 milliárd forintot.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3747,88 ponton fejezte be a hetet, ami 9,11 ponttal, 0,24 százalékkal magasabb az előző hetinél.

A tőzsdeindex kedden beesett a 42 ezer pontos támasz alá, majd onnan pozitív korrekció indult el és csütörtökön többször sikerült áttörnie a 43 ezer pontos ellenállást a kurzusnak, végül csökkenéssel zárt pénteken. Az euró-forint árfolyamát a forint gyengülése jellemezte a héten, a jegyzés átlépte a 363 forintos szintet is és már a 365 forintos ellenállás irányába halad. A dollár-forint többnyire a 299-301 forintos zónában mozgott - írja az Equilor Befektetési Zrt. heti összefoglalójában.

Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádióban nyilatkozott a lakosság átoltottságáról és a nyitás következő lépéséről péntek reggel. Eszerint jövő hét közepére elérhető lehet a 4 millió beoltott, akkor számos szolgáltató (mozik, színházak, konditermek, szállodák) kinyithat. Ugyanakkor ezek csak védettségi igazolvánnyal lesznek látogathatóak.

A Pénzügyminisztérium benyújtotta a parlamentnek az idei költségvetés módosítását. A javaslat értelmében növelnék az egészségügyi ellátások, a családtámogatások és az önkormányzati rendszer finanszírozását. A költségek növekedése miatt az idei évi hiánycél a GDP 7,5 százaléka, amely lehetővé tenné, hogy az államadósság 80,4 százalékról 79,9 százalékra csökkenjen az év végére. A gazdasági növekedés 4,3 százalékos lehet a frissített előrejelzés szerint.

Az Equilor heti összefoglalójában arról is írt, hogy 30 éves futamidejű zöld kötvényt bocsát ki Magyarország. Korábban csak Hongkong és Lengyelország bocsátott ki ilyen hosszú lejáratú zöld kötvényt. A héten lezajlott, 30 milliárd forintnyi kibocsátás csak az első lesz a sorban, az Államadósság Kezelő Központ összesen 90 milliárd forint értékben értékesítene a kötvényből.


Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!