Az év eddig eltelt kétharmadában a befektetőknek nem sok oka lehetett panaszra, ha a főbb indexek idei teljesítményét nézzük:
- USA, S&P 500: +12 százalék
- Németország, DAX: +20 százalék
- Magyarország, BUX: +26 százalék
Ez alapján hiába volt jelentős volatilitás és változékonyság, a hozamok összességében így is erősnek bizonyultak. Az amerikai S&P 500 historikus (visszatekintő) hozama például évi 10-11 százalék körül mozog, idén alig több mint 8 hónap alatt sikerült hozni ezt a szintet. Hiába volt tehát érdemi turbulencia a tavaszi hónapok során az amerikai vámok kapcsán, mostanra sokat normalizálódott a helyzet, és dollárban kifejezve nem produkálnak rossz évet az amerikai tőzsdék.
Ennek kapcsán érdekes visszatekinteni, hogy az elmúlt közel 4 hónapban milyen tőzsdei árfolyammozgásokra számítottak a hazai magánbefektetők. A K&H Értékpapír befektetői hangulatindexe szerint
a válaszadók általánosan kimondottan optimisták voltak, a részvények pedig valóban remekül szerepeltek az elmúlt hónapokban.
Így alakultak az arányok az elmúlt 4-havi időszakban:
- Optimisták 49 százalékos arány
- Semlegesek 33 százalékos arány
- Pesszimisták 18 százalékos arány
Főleg annak kapcsán jó hír ez, hogy az S&P 500 és a BUX is bőven 10 százalék felett erősödött ebben az időszakban, míg a DAX csak minimálisan ugyan, de szintén javulást mutatott.
Az eredményeket érdemes összevetni a nemzetközi felmérésekkel, például az AAII hangulatindex-szel. Ebben az amerikai felmérésben már sokkal inkább látható a megosztottság, mivel az optimista válaszok átlagos aránya csak 36 százalékos volt, a semlegeseké 25 százalék, a pesszimisták pedig 39 százalékot értek el. Az optimisták és pesszimisták tábora nagyjából hasonló, ami egyfajta bizonytalanságra is utalhat a piacon. Összességében viszont a tőzsdék inkább erősödést mutattak, az S&P 500 legalábbis mindenképpen, vagyis a pesszimistáknak egyelőre nem volt igazuk.
Viszont az is kiderült, hogy a magyar egyéni befektetők jobban ráéreztek a piacok nyári és őszeleji mozgására, mint az amerikai kisbefektetői közösség.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Orbán Viktor: az uniós vezetők eldöntötték, Európa háborúba megy
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről